
A két, játékokról szóló szöveg alapján mérték fel a diákok szövegértését
Fotó: Pixabay
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
2026. március 20., 12:532026. március 20., 12:53
A magyar tannyelvű osztályok nyolcadikosai számára összeállított román nyelv és irodalom próbavizsga tételeit most már bárki átböngészheti. Hétfőn a román próbavizsgán a diákok szövegértését, nyelvtani tudását, fogalmazó-készségét is számon kérték. Két különböző szöveg alapján kellett dolgozniuk:
az egyik ismeretterjesztő írás volt a videójátékokról,
a másik egy irodalmi részlet egy gyerekkori játékokról szóló történetből.
Az első szöveg a számítógépes játékok kapcsán azt mutatta be, hogy
milyen hatással lehetnek ezek a gyerekek fejlődésére, szociális kapcsolataira,
a második, irodalmi szöveg pedig egy tömbház körül játszott hagyományos gyerekjátékokról szóló történetet mutatott be.
A szövegek kapcsán a diákoknak be kellett karikázniuk a helyes választ, amellyel bebizonyíthatták, hogy megértették a szöveg tartalmát, majd, a diákoknak igaz vagy hamis állításokat kellett megjelölniük a két szöveg alapján.
Dávid Ilona, a marosvásárhelyi Dacia Általános Iskola románszakos tanára úgy véli, az idei próbavizsga feladatsorai könnyűek voltak, nem volt bennük semmi meglepő. A tételsor szerkezete a megszokott típusfeladatokat követte,
„Nehezebbre számítottam, hogy a jobb képességű gyerekek számára is jelentsen némi kihívást, hogy ne lankadjon majd a felkészülési lendületük a vizsgáig.
Sajnos a tanulási nehézséggel küzdő diákok számára (ADHD-s, diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás diákok, stb.) még így is nehézséget okozhatott ez a könnyű tétel is” – magyarázta a Székelyhonnak Dávid Ilona.
A diákok elmondása szerint összességében jól boldogultak, de meg kell várni az eredményeket, amelyek okozhatnak némi csalódást – tette hozzá a pedagógus.
– hangsúlyozta a Dacia iskola romántanára, utalva arra, hogy kevesebb tanár iratkozott be az idei próbavizsgák javítására a pedagógus-bojkott miatt, így egy pedagógus kénytelen több dolgozatot is kijavítani.
Idén június 22-26. között szervezik meg a nyolcadikosok országos vizsgáit
Fotó: Haáz Vince
A próbavizsga eredményeit március 30-án hozzák nyilvánosságra.
Így minden vizsgázót a vizsga elején kiosztott egyedi kóddal azonosítanak.
Az eredményeket minden iskolában megbeszélik – egyénileg a diákokkal, osztályszinten, szülői értekezleteken –, hogy a nyári vizsgákra minél jobban fel lehessen készülni és javítani lehessen a teljesítményeken.
Ha valaki mégis szeretné, hogy a jegye bekerüljön a naplóba, amit írásos kérvény benyújtásával kérhet.
A nyolcadikosok valódi vizsgájára június 22–26. között kerül sor, az eredményeket július elsején teszik közzé.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!