
Fotó: Homoródszentmárton Polgármesteri Hivatala
Értékes faj kost pusztított el kedden éjjel egy medve Homoródszentpálon azon a farmon, ahol korábban már lecsapott egy másik nagyvad is, amit sikerült azóta ártalmatlanítani.
2023. július 12., 19:432023. július 12., 19:43
A korábban kilőtt egyed után újabb medve garázdálkodott kedden éjjel egy homoródszentpáli farmon, ahol több szárnyast és patás jószágokat is tartanak – tudtuk meg Jakab Attilától, a települést magában foglaló Homoródszentmárton község polgármesterétől, aki a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület elnöki tisztségét is betölti. Mint mondta,
Az esetet sajnos nem jelentették a 112-es segélyhívó számon, hiszen a gazda csak reggel találta meg az elpusztult juhot – felelte kérdésünkre az elöljáró. A helyszínen talált nyomokból azonban egyértelműen megállapítható, hogy medve volt a tettes.

Majdnem napi szinten látták Recsenyéden vagy Homoródszentpálon azt a tucatnyi juhot elpusztító medvét, amelyet ma hajnalban lőttek ki utóbbi településen. A helyszínre siető bizottság döntése egyértelmű volt, hiszen a lakókat is veszélyeztette a nagyvad.
Jakab Attila hangsúlyozta, a tapasztalat azt mutatja, hogy a jószágokra támadó nagyvadak nem hagyják el e szokásukat, hiszen hamar megszeretik a hús ízét. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy vadkamerát szerelnek fel az eset helyszínén, amely jelezni fog, ha ismét megjelenik a problémás példány. Így szükség esetén gyorsabban a helyszínre érhet a törvény által megszabott bizottság, amely dönthet a helyzet megoldásáról. A polgármester egyébként
Ő ugyanis a lakók és javaik biztonságát tartja a legfontosabbnak – szögezte le.
„A legnagyobb baj az, hogy annyira elszaporodott a medvepopuláció, hogy már ott is találkozni velük, ahol korábban hírük sem volt. Olyan nap is volt, hogy Városfalva és Homoródszentpéter között öt különböző példányt számoltam meg” – jegyezte meg az elöljáró.
Helyi idő szerint délután három (romániai idő szerint négy) óráig a választópolgárok 66,01 százaléka voksolt a vasárnapi magyarországi országgyűlési választáson. Ez minden eddiginél nagyobb arány, az időszakot tekintve.
Helyi idő szerint kora délután egy óráig a választásra jogosultak 54,14 százaléka szavazott a magyarországi országgyűlési választáson. Ehhez képest a 2024-es romániai parlamenti választáson 52,33 százalékos volt a részvétel a teljes nap folyamán.
Új csengettyűre cserélték a régit Szentegyházán, a felszegi falurészen. Az ottlakók kezdeményezésére és az önkormányzat támogatásával megvalósult csengettyűt szombaton, ünnepélyesen adták át.
Tűz ütött ki vasárnap reggel a Vâlcea megyei Costești község területén lévő ortodox Beszterce-kolostorban, az apácák szállásául szolgáló épületben.
Harmadjára tett közzé részvételi adatokat a magyarországi országgyűlési választásról vasárnap a Nemzeti Választási Iroda helyi idő szerint tizenegy után, romániai idő szerint délben.
Leadta szavazatát vasárnap reggel a magyarországi országgyűlési választások alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje is.
Másodjára tettek közzé részvételi adatokat a vasárnapi magyarországi országgyűlési választások alkalmával, és ezek is azt mutatják, hogy korábban nem látott magasságokban a szavazási kedv.
Zajlik a voksolás a magyarországi országgyűlési választáson. Este hét óráig – romániai idő szerint nyolc – mintegy 7,5 millió választópolgárt várnak a magyarországi szavazókörökben az urnákhoz.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Több olyan mesterséges akadályt találtak a Maros-folyót vizsgáló szakemberek, amelyek nehezítik a halak vándorlását, rontják a víz minőségét és károsítják az ökoszisztémát. Értesüléseink szerint Gyergyócsomafalván le fognak bontani egy gátat.
1 hozzászólás