
Fotó: Vargyasi Levente
A belvárosi – a Sugás Áruház környéki – utcák forgalmának módosítását tervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Indoklásuk szerint nehézkessé vált ebben a városrészben a közlekedés, mert sok az intézmény, a kereskedelmi egység, és a gépkocsik száma is megnövekedett.
2018. június 20., 16:542018. június 20., 16:54
2018. június 20., 16:552018. június 20., 16:55
Hogy könnyítsenek a helyzeten, a polgármesteri hivatal készíttetett egy tanulmányt, amely két, egymástól kevésbé különböző megoldást javasol: az utcák egy részét egyirányúsítanák, hogy kiküszöböljék a torlódásokat. Ezzel – számításaik szerint –
Parkolóhelyeket egyik változat szerint sem számolnak fel. A forgalomváltozás a környéken 27 tömbház lakóit érinti, a két változatot kifüggesztették a bejáratokhoz, a lakók június 29-ig véleményezhetik a tervezeteket, és javasolhatnak megoldásokat.
A lakossági véleményezés után a tervezővel közösen egy végső elemzésre kerül sor, a forgalmirend-változás életbe léptetése pedig ezután valósul meg.
A városi közlekedést egyébként az autók számának folyamatos növekedése nehezíti, tavalyi számítások szerint a Sepsiszentgyörgyön beíratott gépjárművek száma meghaladta a húszezret, amihez még hozzájönnek a lízingelt, vagy más településen bejegyezett autók.
A kilencvenes évek elején a pénzintézeteknek úgy adtak építkezési engedélyt, hogy nem kötelezték parkolóhelyek kialakítására, így ez tovább növeli a zsúfoltságot.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
szóljon hozzá!