A Székelyföldi Filharmónia folyó héten két kiváló kamarazenei hangversennyel kedveskedik az udvarhelyi közönségnek. Március 10-én 18 órától a bukaresti Remember Enescu kamaraegyüttes lép színpadra a városháza Szent István-termében.
A székelyudvarhelyi Bethlen utcában azonosítottak egy 42 éves ittas sofőrt.
Véget ért az Udvarhelyi Híradó március 8., vagyis Nőnap alkalmából A nő cím alatt és tematikával meghirdetett fotópályázata. A pályázat keretében arra kérték a napilap olvasóit, hogy küldjenek be olyan, fényképezőgéppel vagy mobiltelefonnal készült alkotásokat, melyek a gyengébbik nemmel kapcsolatosak. Lehettek ezek komolyak, romantikusak, szomorúak vagy viccesek – az alkotókra volt bízva, hogy milyen hatást szeretnének elérni. A Pályázat hatalmas...
Nagygyűlésre hívta össze a község lakosságát Zetelaka polgármesteri hivatala. A gyűlés keretében Korpos Béla István polgármester, Karsai Attila alpolgármester és Sebestény Csaba jegyző 2009-es évi tevékenységükről tájékoztatták a zetelakiakat.
Koszovó – a befejezetlen ország címmel láthatunk előadást.
Rettegésben tartotta Kösmöd lakosságát a bűnözésbe visszaeső 37 éves A.M., aki többszörös nemi erőszakért, gyilkosságért volt börtönbe zárva 18 évig, aztán szabadlábra helyezték és munkába állt a faluban.
Nőnap alkalmából szervez előadást a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal.
Nőnapot megelőzve, de Nőnap alkalmából nyílt kiállítása Dávid Botond udvarhelyi fotósnak az Első emeleten. Ez a hely egy kávézó Székelyudvarhely központjában, s a fotók teljes mértékben illeszkednek a exkluzivista lokál hangulatába.
A közbiztonság érdekében folytatja a rendőrség az ellenőrzéseket Hargita megyében.
Csanády György költő tiszteletére tartottak megemlékezést a székelyudvarhelyi református belvárosi temetőben.
A jelentkezési határidő lejártáig (március 5., 18 óra) harmincöten jelezték, hogy részt vesznek az első Udvarhelyszéki Rovásírásversenyen.
A hazai spárgaszezon nagyjából májustól júniusig tart. Nagyon egészséges, ugyanis vitamin- és ásványianyag-tartalma meglehetősen magas, ezért érdemes minél több receptet kipróbálni vele.
A március negyedikei rendkívüli küldöttgyűlés szabálytalansága ellen emelte fel hangját Grünstein Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Városi RMDSZ elnöke.
A budapesti Hungexpo turisztikai vásáron mutatták be a székelyudvarhelyi Konnertfilm által kezdeményezett Székelyföldi turisztikai térképet.
Megtartotta a 2009-es évi beszámolóját a Dr. Verestóy Attila Alapítvány pénteken, március 5-én déleőtt. "Segíteni kell, segíteni érdemes" – hangsúlyozta Verestóy, aki továbbra is számít a hozzájárulásokhoz, újabb partnerek segítségét keresve.
Kellemes nőnapi meglepetés lehet egy kiállítás, amire a férfitársak elvihetik kedvesüket: Székelyudvarhelyen az Első emelet kávézóban Dávid Botond udvarhelyi fotós Nőnap alkalmából kiállítást nyit március 5-én.
Döglött macska hevert napokig Székelyudvarhelyen egy ház előtt – a lakója a szemétszálítási vállalatnál, illetve a polgáresteri hivatalnál is érdekélődött arról, hogy ki kellene elszállítsa, de a feltehetően elgázolt állat két nap múlva nejlonzsákba került, de még mindig a ház előtt volt.
Sérüléssel járó autóbaleset történt csütörtökön, március 4-én 18 órakor Parajd bejáratánál.
Két, egymás mellé illeszkedő, öt-öt napos rendezvény keretében folytatódik a falugondnokok képzése. Március 22–27., valamint április 12–17. között Homoródkarácsonyfalván szervezi meg tavaszi képzéssorozatát a Romániai Falugondnokságok Szövetsége (ROFALSZ) együttműködésben a Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetséggel.