„Speciális.” Vagyis különleges, jellegzetes, sajátos, egyedi, specifikus, páratlan. Egy időben ezzel a szóval hetente találkoztam, amikor az Udvarhely–Sepsiszentgyörgy útvonalon közlekedő busz megállt Oklándon. Egy ottani épületen díszelgett a tábla, amelyről ez a szó nézett vissza ránk. Hogy egészen pontos legyek: Oklándi Speciális Iskola.
Még péntekig lehet jelölni személyeket, vállalkozásokat az SZKA által meghirdetett öt kategóriában.
Az SZKA által elindított, YouthBank név alatt futó program egy nagyjából 3000 eurós pénzalapra várja középiskolások pályázatát.
Csütörtök délben a székelyudvarhelyi önkormányzat MPP-s frakciója a készülődő városi költségvetéssel kapcsolatos álláspontját ismertette.
Csanády György születésének 115. évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést szombaton délben 14 órától a székelyudvarhelyi belvárosi református temetőben.
Gyalogtúrát szervez a Zetelaka és Kápolnásfalu közötti útvonalra az Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhelyi Osztálya szombaton, március 6-án.
Széleskörű akciót hajtottak végre az illegális fakitermelés miatt a belügyminisztérium képviselői – az akció célja az illegális favágás megelőzése volt.
Illegális vadhúst tartalmazó termékeket talált a rendőrség fegyverekkel foglalkozó osztálya Siménfalván március 2-án.
A szokatlanul enyhe február arra enged következtetni, hogy idén hamarabb érkezik a tavasz. Dr. Szabó József, a homoródszentpáli Madárvárta természetvédelmi terület gondnoka szerint azonban a madárvonulás a megszokott menetrend szerint történik, semmivel sem jött előbbre és valószínűleg lesz még hideg.
Megsérült egy marosvásárhelyi autóvezető szerdán, március 3-án délután, miután gépkocsijával Korond és Farkaslaka között lesodródott az útról és az erdős részen a fák közé zuhant.
Egy 78 éves hölgy sérült meg autóbalesetben Székelyudvarhelyen március 3-án, szerdán délelőtt.
A hazai spárgaszezon nagyjából májustól júniusig tart. Nagyon egészséges, ugyanis vitamin- és ásványianyag-tartalma meglehetősen magas, ezért érdemes minél több receptet kipróbálni vele.
A székelykeresztúri Fehérlófia Egyesület pályázati kiírása alapján hat tehetséges fiatal vesz részt – zenei képességeik és angol/német nyelvismeretük segítségével – a MIOL – Music is our language II programban.
A mozgáskorlátozott személyek problémáiról tartanak tematikus napot Székelyudvarhelyen március 12-én, pénteken.
A III–VIII. osztályos zongoraszakos diákok idei zónaversenyét tartják március 5-én, pénteken Székelyudvarhelyen.
Egyre többen mesélik el a múlt rendszerben történt aranyelkobzásos történetüket – az Udvarhelyi Híradóban és a Székelyhon.ro-n megjelent Az elkobzott arany nyomában című cikk után szerkesztőségünket többen is felkeresték olyan régi történetekkel, melyekben családjuk megalázását és ékszereik elkobzását mesélték el.
A két évvel ezelőtti többhónapos régészeti ásatás anyagát tárják a közönség elé május utolsó napjaiban a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban.
Szerdán délelőtt 10 órakor felavatták a Siménfalván létrehozott távmunkaközpontot, ahol 35 év alatti, vidéki munkanélküliek számára indítanak képzéseket. A tanfolyam elvégzése után az állástalanok távmunkát vállalhatnak a központban.
4200 lejt adott át a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetsége a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak szerdán, március 3-án délben 12 órakor.