A 18. Székelyudvarhelyi Diáknapok keretében megszervezett szemétszobor kiállítást május 14-én délben tartották, ahol az mind az öt diák kampánystáb be kellett mutassa munkáját.
A II. Székelyudvarhelyi Városnapok rendezvénysorozatában május 17-én a Városi Könyvtárban és a Művelődési Házban történnek a kulturális események: kiállítások és egy előadás.
Elképzelhető, hogy a kismamák számára nyújtott támogatásokat is visszavágja a kormány. A szociális kiadások csökkentéseként megszűnhet a kelengyepénz, valamint – kormányforrások szerint – felmerült az alig másfél éve bevezetett bérarányos gyesnek az eltörlése is.
Június közepétől tervezi bevezetni a kötelező energetikai bizonylatot a kormány, a tanúsítvány megléte nélkül sem eladni, sem bérbeadni nem lehet majd az ingatlanokat. A dokumentum júniusi bevezetését egy sürgősségi rendelet írja elő, melyről rövidesen dönt a kormány.
Egy éves szülinapját ünnepli a Kossuth utcai Thunder Rock Club, amiért szombat estére három koncertet is megszervezett a keményebb zene kedvelőinek.
Csütörtökön, május 13-án nyitotta meg kapuit a Küküllő-parti Dísznövény 2010 nevet viselő kertészeti kiállítás és vásár a székelyudvarhelyi városi parkban, ahol virág- és ajándékboltok, növénytermesztők, virág- és vetőmag-kereskedések, kertépítő vállalkozások mutatkoztak be, és kínálják termékeiket.
Csütörtökön délben ünnepélyes keretek között zajlott a székelyudvarhelyi sportcsarnokban és a körülötte berendezett Tavaszi Expo hivatalos megnyitója.
Két fejlett viperát látott egy kiránduló szombaton, május 8-án délután Székelyudvarhely közelében, a város Bethlen-nevű lakótelepe és a Homoródremete felé vezető turistaút között.
Székelyudvarhelyen május 16-án 18 órára a Székelyföldi Filharmónia szimfonikus hangversenyre várja az érdeklődőket a Művelődési Házba.
Negyedik éve, hogy a Tánc Tavasza tánc- és mozgásművészeti fesztivál Székelyudvarhely egyik legrangosabb eseményévé nőtte ki magát. Az Udvarhely Táncműhely szervezte esemény idén beolvad a városnapok rendezvénysorozatába, részét képezi május 18–27. között.
Származást igazoló iratok nélküli dohányárut forgalmaztak egy oklándi üzletben, valamint Újszékelyen is ilyen esetet füleltek le.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Egy Etéd községi lakos ellen indítottak eljárást, ugyanis ittasan okozott egy közúti balesetet.
Újra megrendezésre került a MÜTF szervezésében egy esettanulmány-vetélkedő, melyen 9 udvarhelyszéki középiskola vett részt 3–3 fős csapatokban.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg Kányádi Sándor szülőfalujában, Nagygalambfalván a Fától fáig, verstől versig című szavalóversenyt május 13-án 14 órától a Feleki Miklós Művelődési Házban. A megmérettetésre 21 környékbeli iskolából 62 tanuló nevezett be Kányádi-versekkel. A program keretében felidézik a költő 80. születésnapján, 2009-ben tett látogatását és az ünnepségeket, majd meglátogatják szülőházát.
A székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület rajzpályázattal és bemutatókkal járul hozzá a kisgyermekek tűzvédelmi neveléséhez.
Csütörtökön kezdődik a Tavaszi Expo Nemzetközi kiállítás és vásár a sportcsarnokban, valamint a Küküllő-parti dísznövény-kiállítás és vásár a városi parkban.
Május 31-étől általános sztrájkba lépnek a tanügyben dolgozók, bojkottálják az országos vizsgákat, május 19-én a fővárosban tiltakoznak, és továbbra sem írnak jegyet a naplóba – jelentette be az Országos Tanügyi Szabad Szakszervezetek vezetője. Az oktatásban dolgozók a bérek levonása ellen tiltakoznak.
Megszavazta az oktatási bizottság az új tanügyi törvénytervezet azon cikkelyét, melynek értelmében a kisebbség az általános és középiskolában anyanyelvén tanulhat minden tantárgyat, természetesen a román nyelv kivételével.