Tilosban parkoló autó vezetőjét igazoltatta volna két helyi rendőr kedden délben Székelyudvarhelyen, a Városháza előtt, ám a sofőr dokumentumai felmutatása helyett a gázra lépett. Ettől kezdve a történetnek két változata is van.
Udvarhely legnagyobb idei beruházása egy újabb körforgalom lehet, illetve többet költenének 2016-ban az Udvarhely napilap működtetésére, mint például közbiztonságra – mutatott rá Arros Orsolya a költségvetési tervekkel kapcsolatos sajtótájékoztatóján.
Tamási Áron életművét szólaltatják meg az idei, immár nyolcadik alkalommal megrendezendő nemzetközi felolvasómaratonon.
Ismét lesz Udvarhelyen Míves Emberek Sokadalma, de nem pont olyan, amilyen eddig volt. Most ötleteket gyűjtenek a háromnapos programra – ehhez lehet csatlakozni.
Tüntetésre hívja a székelyföldi autonómiatörekvések híveit március 10-re, a Székely Szabadság Napjára Marosvásárhelyre és Románia külképviseletei elé a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke sajtótájékoztatón bírálta az RMDSZ Udvarhelyen alkalmazandó polgármesterjelölt-állítási módszerét. Az általuk támogatott jelölt kilétéről nem tájékoztattak.
Jelentős mennyiségű ivóvíz folyt el a múlt héten a székelyudvarhelyi Függetlenség utcában történt csőtörés miatt – a szolgáltató hétfőn nekilátott a javításnak.
Valamennyi udvarhelyszéki faluban megvan annak a lehetősége, hogy a következő tanévben is működjenek a kis létszámú osztályok, ám erre még nem kaptak engedélyt. Az erre vonatkozó kéréseket pénteken összesítette a tanfelügyelőség.
Haladnak a korondi hulladéktömörítő állomással kapcsolatban indított perekkel, a beruházással viszont kevésbé. Bontanak majd vagy költöztetnek?
Több osztályt tervez jövő tanévre a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a kilencediktől induló szakoktatásban. Elkészült a 2016–2017-es tanévre szóló beiskolázási terv.
Felavatták a farkaslaki Kultúrcsűrt vasárnap délután, a magyar kultúra napjához kötődő rendezvénysorozat részeként. A csűrt korabeli fotók alapján építették újjá.
Mediterrán hangulatot idéz ez a nagyon egyszerűen elkészíthető, hihetetlenül finom tésztaétel.
Duplájára növelt kiállítóteret, rengeteg látogatót, rózsaszín és kék árnyalatokat hozott az idei székelyudvarhelyi Esküvő Expó.
Megalakult a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT) Csíkszeredában, melynek egyebek mellett célja Székelyföld fejlesztésének támogatása. A szervezet élére Geréb Lászlót, a MÜTF Oktatási Központ korábbi igazgatóját választották.
Öt díjazottja volt idén az Udvarhelyszék Kultúrájáért gálaestnek. A magyar kultúra napja rendezvénysorozatot megkoronázó díjátadón kulturális egyesületet, színjátszó csoportot, művelődésszervezőt, polgármestert és grafikust tüntettek ki.
Több lövést is leadott önvédelmi fegyverével Szőke László, az Udvarhelyi Híradó főszerkesztője szombat hajnalban, miután egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen megtámadták. Az összetűzésben négyen megsérültek.
Szándékosan gyújthattak fel egy szeméttárolót csütörtökön este a székelyudvarhelyi Bethlen lakótelepen. A lángokat a helyi rendőrség és a lakók közösen fékezték meg.
Udvarhelyszéken van olyan polgármester, aki ötödik mandátumát zárja idén, és olyan is, aki első megválasztásakor, nyolc éve az ország legfiatalabb polgármestere volt. A községvezetők többsége már döntött a hogyan továbbról, lássuk, ki folytatná és ki nem.
Felborult autójával egy Siménfalva községi fiatal. A sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett, a járműben viszont jelentős anyagi kár keletkezett.