Nem engedik elkallódni a vidéki gyermekeket

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hátrányos helyzetű gyermekeket segít új projektjével a Gyulafehérvári Caritas. Hargita megyében Székelyudvarhelyen és kilenc vidéki – köztük hét udvarhelyszéki – településen indítanak szeptemberben iskola utáni programot.

Dávid Anna Júlia

2016. május 25., 20:362016. május 25., 20:36

2016. május 25., 20:392016. május 25., 20:39

A tavaly elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének munkatársai. A kutatás során a szegénységet és a kirekesztéssel szembeni veszélyeztetettséget térképezték fel. A folyamat első fázisából kiderült, hogy a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha a gyerekek kimaradnak az iskolából – mondta el Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója.

Noha nem tartozik a kistelepülések közé, Székelyudvarhelyen – a Budvár utcában található szociális központban – is indítanak iskola utáni foglalkoztatást, ugyanakkor Etéden, Siménfalván, Székelyderzsen, Újszékelyen, Zetelakán, Korondon, Parajdon, Csíkszentdomokoson és Csíkszentimrén is. Ezek a központok arra szolgálnak, hogy a szakemberek nyugodt környezetben segítsenek felzárkózni a hátrányos helyzetben lévő gyermekeknek, hiszen nekik a családban gyakorolt életminták is másak. Arról még semmi biztosat nem lehet tudni, hogy mennyi ideig fognak működni ezek a központok és a program, hiszen a szakemberek csak segíteni tudják a közösségeket. Amennyiben ők értékként tekintenek a programra és partnerek ebben, egészen hosszú távon is működhet – tudtuk meg Márton Andrástól.

A Caritas jelenleg partnerségben áll a helyi iskolákkal, önkormányzatokkal, kollégáik vannak a településeken is, segítségükkel választják ki a programba bekerülő gyermekeket. Van, hogy az iskola munkatársai jeleznek, más esetben hozzátartozó vagy szomszéd. „Nem engedhetjük meg, hogy elkallódjanak, márpedig ha nem mennek iskolába, akkor elkallódnak” – fogalmazott Márton András. Hozzátette, hogy az önkormányzatok részéről, illetve az említett közösségekben megvan az igény a programra, de összességében nem igényről van szó, hanem szükséghelyzetről.

A szeptemberben induló program előkészítése még javában zajlik, így pontosan még nem tudni, hogy milyen helyszíneken zajlanak majd ezek a foglalkozások – a jelenlegi elképzelések szerint iskolák, közösségi házak termeiben kapnak majd helyet. Márton András azt is elmondta, hogy egy évre egyetlen központ költsége hatvanötezer és hetvenezer lej körül van. Ennek huszonöt százalékát a helyi önkormányzatok biztosítják, huszonöt százalékát a megyei önkormányzat, a másik felét a Caritas és partnerei teremtik elő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek

A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek
2026. szeptember 02., szerda

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván
2026. szeptember 01., kedd

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen

Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát

Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát
2026. szeptember 01., kedd

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában

Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában
2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig

Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig
2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
2026. augusztus 29., szombat

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval

Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval
Hirdetés