Több helyen csak személyi igazolvánnyal értékesíthető a vashulladék

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Drasztikusan csökkent az utóbbi időben a vas felvásárlási ára, de a székelyudvarhelyi begyűjtőtelepek üzemeltetőinek eltérő tapasztalatai vannak a lakók selejtezési kedvével kapcsolatban: van, ahol az év első hónapjaiban minimális a beadók száma, másutt az elmúlt hetekben meglehetősen nagy sikert észleltek.

Bálint Kinga Katalin

2015. február 16., 11:152015. február 16., 11:15

Kockázatos lehet fémhulladék-begyűjtéssel foglalkozni, érdemes tehát odafigyelni arra, hogy gyanús áru ne kerüljön a telephelyre – mondta el Sándor Nagy Emese, a terelőúti benzinkút mögött található szelektív hulladékgyűjtő udvar ügyvezetője. Mint kiderült, cégük már hét éve foglalkozik hulladékbegyűjtéssel – elsősorban papírral és műanyaggal, amit újrahasznosítanak, az ily módon előállított termékeket pedig országszerte értékesítik –, de három éve vasat és más fémeket is bevesznek, kizárólag személyi igazolvány felmutatásával, így néhány éve már meg sem próbálnak a gyanús alakok náluk túladni tisztázatlan eredetű fémelemeken.

Tapasztalatai szerint az év első hónapjaiban általában kisebb a vasértékesítés mértéke a természetes személyek esetében, mint az év többi részében, de mostanában jelentősen csökkent is a fémek felvásárlási ára, így előfordulhat, hogy a tulajdonosok kivárják a kedvezőbb időszakot – mutatott rá az ügyvezető. Közintézményekkel, tanintézetekkel is együttműködnek, így a gyerekek a gyűjtések során elsajátítják a környezettudatos viselkedés alapjait is. A begyűjtött hulladékot a telepen szétválogatják, egy részét feldolgozzák, újrahasznosítják, a maradékot végfelhasználókhoz juttatják el, többnyire külföldre – derült ki.

Hasonló szabályokkal működik a bethlenfalvi ócskavastelep is, ahol kizárólag vasneműt vesznek be, jogi és magánszemélyektől egyaránt – mondta el Kálmán József, a telep vezetője. Mint megtudtuk, náluk sem nagyon próbálkoznak már gyanús egyének lopott áru eladásával, ugyanis a beszállított vashulladék értékesítéséhez személyi igazolványt kérnek, illetve nyilvántartást vezetnek arról, hogy kitől mit vásároltak. Mint elmondta, az ócskavas kilónkénti ára jelenleg 55 és 60 bani között mozog, míg régebben elérte akár a 70–85 banit is – ennek ellenére forgalmasabb időszakokban akár hetente 6–7 tonna vashulladékot is begyűjtenek. A kevésbé forgalmas heteken beérkező mennyiséget mintegy 2,5 tonnára saccolta.

Az autóvázakat, régi személy- és haszongépjárműveket többek közt a Bethlenfalvi úton található roncstelepre is be lehet szállítani, de az üzemeltető cég dolgozói igény esetén a helyszínre is kimennek felmérni a beadandó kocsit. Mint Major Miklós, a cég igazgatója elmondta, az ár a karosszéria súlyán kívül a használható részek számától, értékétől is függ, ugyanis azokat – a futóműalkatrészek, fékpofák és más, a biztonságos közlekedéshez hozzájáruló tartozékok kivételével – a szétbontás után értékesítik. Tapasztalataik szerint a vas mostani alacsony kilónkénti ára miatt többen elállnak az üzlettől, de legalábbis megdöbbennek, amikor meghallják, hogy egy régi típusú Daciáért csupán néhány száz lejt kapnak, hiszen annak alkatrészei már nem igazán adhatók el. A hazai helyzet azonban így is az autótulajdonosoknak kedvez: külföldön gyakori, hogy az ügyfélnek kell fizetnie azért, hogy a roncstelep bevegye az autóját, hiszen a bontás rendkívül bonyolult és költséges művelet – mutatott rá Major. Hozzátette, egy-egy baleset után előfordul, hogy a tulajdonos a kárfelmérés után egyből a bontóba viszi járművét, hiszen megtörténhet, hogy a javításra többet kellene költenie, mint amennyiért megvásárolta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés