
Fotó: Thomas Campean
Több generáció képviselői foglalták el szerdán este a Szent Miklós-hegyi plébániatemplom padjait az Udvarhelyi Híradó Kft. A népdaltól az operáig című jótékonysági estjén, amelyen Benedekffy Katalin és Pankotay Péter nagyszerű produkciókkal támogatta a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium felújítását.
2014. május 07., 22:412014. május 07., 22:41
2014. május 09., 07:132014. május 09., 07:13
Ez az est megcáfolja, hogy a város magára hagyta a gimnáziumot – mutatott rá beszédében Laczkó György igazgató, aki a több száz éves intézmény felújítandó részei között említette a fűtés- és csatornarendszert, a falakat, valamint a villanyszerelés sürgősségét hangsúlyozta.
Az intézményvezető kiemelte, a jótékonysági est ráirányította a figyelmet ezekre a gondokra és bizonyította az összefogás erejét. Meghitt hangulatot teremtett az arannyal díszített boltívek között az iskola négyszázadik évfordulója alkalmából készített, 1993-as felvételekből összeállított film, amely amellett, hogy ízelítőt nyújtott a gimnázium színes és szerteágazó tevékenységeiből, bizonyította, hogy az intézmény történelme szorosan összefonódik Székelyudvarhelyével.
A magyar művészek kötelességüknek érzik segíteni az erdélyieken, így természetes, hogy részt vesznek az ehhez hasonló jótékonysági rendezvényeken – fejtette ki Pankotay Péter anyaországi előadóművész, az est egyik meghívottja. Nekem nagyon fontos, hogy van egy csodálatos Székelyföldem – vallotta Benedekffy Katalin nagygalambfalvi származású operaénekesnő, aki az udvarhelyszéki játszóterek helyett a színpadot választotta.
Kányádi Sándor is üzent a jelenlévőknek, videofelvételről osztotta meg Ferenc pápával kapcsolatos élményét. A köszöntőket követően az impozáns templomot a két művész hangja töltötte be – Kányádi-idézetek és zenei produkciók váltakozásával tették tartalmassá a jelenlévők estjét.
Nem hisz abban, hogy megvalósul a Korond-patak végleges elterelése a parajdi sószorosnál, ám mindenképp szükség van egy lebetonozott mederre a kiépített csőrendszer mellett – állítja a kivitelező cég munkapontvezetője, Paul Bejan.
Szerencsére csak anyagi kár keletkezett a hétfő esti balesetben, amely során egy nyergesvontató sodródott le a 13A jelzésű országútról Farkaslaka határában – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Többször is károkat okozott az elmúlt években egy megtermett hím medve Székelykeresztúr, illetve Románandrásfalva község környékén. Legutóbb juhokat ölt, és az emberekre is veszélyt jelentett az egyed, ezért kénytelenek voltak kilőni.
Nehezebb lesz feljutni kedden a Cserehát-negyedbe, hiszen lezárják az Éltetőkút utcát – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Bíróság elé kerül egy büntetőügy, amelyben a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója, László Szabolcs is érintett. Az ügy egy tavaly nyári incidensből indult, és jelenleg a Székelyudvarhelyi Bíróság előzetes tanácsa vizsgálja.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.
Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.
Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.
A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.
Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.
szóljon hozzá!