Nagy odaadással készült a székelyudvarhelyi Művelődési Házban tartandó szilveszteri műsorra az Alla Breve Vegyeskar. Az érdeklődők operett- és musicalrészleteket, továbbá popzenei műveket hallhatnak az együttestől. A kórus karnagya szerint a barátság, a kultúra szeretete és a fejlődni akarás tartja össze a csapatot.
2014. december 31., 11:002014. december 31., 11:00
„Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, mivel sikerült olyan szintre fejlődnünk, hogy előadásunkat beépíthettük a szilveszteri kabaréba” – újságolta id. Kovács László, a kórus karnagya. Mint mondta, a Koala Jazz Band együttessel együttműködve állították össze a repertoárt. A felkészülés ugyanakkor nem volt egyszerű, hiszen két hónapig naponta próbáltak, ez pedig rendkívüli kitartást igényelt a csapattagok részéről.
„Nem volt a legkönnyebb dolgom, mivel az előadandó műveket a rendelkezésünkre álló hangszerekhez kellett alakítani, így sokszor éjszaka is ezen dolgoztam. Nem beszélve a folyamatos próbákról, amikor a zenekarnak is minden erejére szükség volt. Többször éreztem, hogy a kimerültség miatt nem csinálom tovább, de úgy gondolom, ha valamit elvállalok, azt muszáj véghezvinnem, hiszen ez nagy felelősséggel jár” – fejtette ki a karnagy.
Az elmúlt évben a vegyeskar több álma is megvalósult. Egyebek mellett eljutottak a Praga Cantat 2014 elnevezésű hangversenyre, ahonnan ezüstéremmel térhettek haza, ugyanakkor Csángóföldön is felléphettek. „Voltak anyagi nehézségek, de ebben sokat segített a helyi városvezetés. Ugyanakkor a megvalósításokban az is fontos szerepet játszott, hogy több mint húsz éve létezik a vegyeskar, az idő pedig családdá kovácsolt össze minket” – fejtette ki Kovács László. Az Alla Breve jövőre sem pihen, hiszen már január közepén újabb fellépésük lesz, ezúttal Magyarországon. A szokásos helyi fellépések mellett Szlovéniába és a pécsi Europa Cantat versenyre is szeretnének eljutni.
szóljon hozzá!