
Sarlós Boldogasszony ünnepén, szombaton, a főpásztori szentmisén összehúzták a harangokat Tibódon; megünnepelték a felbecsülhetetlen értékű, 1764-ben készült oltárkép születésnapját, majd Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke leleplezte Csaba királyfi új szobrát, amelyre Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke kért áldást. Székely kapu, Mária-barlang, virágos pihenőhely és a Kövér László jóvoltából helybéli mesterek által felújított „kerek vályú” (közkút) díszíti azt a közteret, amely megállásra készteti a vendégváró völgybe érkezőket.
2014. július 06., 19:512014. július 06., 19:51
2014. július 07., 12:262014. július 07., 12:26
Harangok köszöntötték a főpásztort, az együtt miséző papságot, a közélet anyaországi és helyi képviselőit és a búcsúsokat. Bereczi István gelencei plébános új harangot adományozott a szülőfalunak. Felirata: „Hegyen, völgyön, e szép tájon zengő szavad tovaszálljon, Isten dicsőségére, Sarlós Boldogasszony tiszteletére”. Különleges hangulatú a 250 éves, fából faragott, festett barokk oltárkép: a Szűz Máriának Erzsébetnél tett látogatását ábrázoló festmény középpontjában a két isteni csodát megélt nő meghitt találkozását szemlélhetjük.
Hit és szeretetszolgálat
Tamás József segédpüspök a Szűzanyának a Szentírás által megörökített útjairól szólt, kiemelten a legelsőről, amely Galileából Júdeába vezetett, hogy meglátogassa idős rokonát, Erzsébetet. Hangsúlyozta, Sarlós Boldogasszony liturgiájának üzenete: a hit és a szeretetszolgálat. „Boldogok úgy lehetünk, ha hiszünk útjaink isteni tervében, és ha önmagunkat, szeretetünket és együttérzésünket adjuk” – mutatott rá beszédében. A rendezvény keretében leleplezett, Csaba királyfit ábrázoló alkotás Blaskó János képzőművész munkáját dicséri. A talapzaton ott állnak a világháborús hősök nevei, és a székely himnuszból kiemelt könyörgés: „Vezesd még egyszer győzelemre néped!”
Bálint Elemér Imre oroszhegyi polgármester felszólalásában Pál apostolt idézte: „A jó harcot megharcoltam, a hitet megtartottam”. „Jelenkori jó harcaink hadrendbe állítanak: környezetünk szépítésekor, jelképeink megbecsülésében. Menetfelszerelésünk a székely ruha. Népünk örökös szimbóluma Csaba királyfi” – fogalmazott. A polgármester szerint a park és tér „a Gondviselés ébresztgetése: lesz egyszer egy rendes feltámadás”. Az ősök által a Szűzanya védelmébe ajánlott, kicsi, de egységes közösség pihenőhelyet készített, hogy az oda érkezők vagy visszatérők lélekben megerősödjenek – hitbéli együtt szusszanásban, egységes nemzeti öntudatban. „Ki-ki ereje és bírása szerint menjen a jó úton” – buzdított a polgármester.
Tibód hűséges barátai
A kétszáz lelkes falu szíveslátása nyomán sok ezer ember vendégeskedett ott. Nevükben Szilágyi Zsolt Tompa László Lófürösztés című versét mondta el. Majd Kövér László, az Magyar Országgyűlés elnöke avatóbeszédében kiemelte: Csaba királyfi sorsa a székely reménység jelképe, magával hordozza a visszatérés örök vágyát. „A talapzatra vésett fohász úgy valósulhat meg, ha serege lélekben és lélekszámban gyarapszik” – mondta. A hősi halottakra emlékezve a házelnök hangsúlyozta, jogainkért, jövőnkért munkaáldozattal kell fizetnünk. Blaskó János szobrászművész elmondta, tizenöt éve baráti szálak fűzik a faluhoz. Mint mondta, Csaba királyfi „mindennap velünk van, amíg emlékezünk eleinkre”.
Szőke Lajos falufelelős hálája Istennek és mindazoknak szólt, akik bármilyen segítséggel hozzájárultak a megvalósításhoz. A rendezvényen a Bodó-Vass Ibolya tanítónő vezette fiatalokból álló csoport verses-dalos összeállítást mutatott be. Végül az ünnepség részvevői együtt énekelték el a székely himnuszt.
Minden Kányád községhez tartozó településen zajlanak utcafelújítások, mostanra pedig egyetlen helyszín sem maradt, ahol ne terítették volna le legalább az alapréteg aszfaltot. A beruházást azonban jó eséllyel csak jövőre sikerül lezárni.
A látogatók száma ugyan nem igazán csökkent, de az elmúlt években már többet kellett dolgozniuk a szejkefürdői Mini Erdély Park munkatársainak, hogy töretlen maradjon a népszerűségük. Most például egy animációs kuckóval rukkoltak elő.
Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.
Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.
Idén is megszervezik az őszi zöldhulladék-gyűjtést Székelyudvarhelyen november 2. és 6. között.
Első alkalommal érkezik Székelyudvarhelyre a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál utazó rendezvénye, a TIFF Unlimited filmkaraván. Október 30-án és 31-én, pénteken és szombaton négy játékfilmet vetítenek a Siculus Ifjúsági Házban.
Mindenszentek alkalmából módosítitt menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Székelyudvarhelyen. November 1-jén, vasárnap dél és este kilenc óra között két járattal is el lehet jutni a temetőkhöz.
Székelyudvarhely több pontján is munkálatok zajlanak, ezért érdemes figyelmesen vezetni a város központi zónájában.
Újabb útlezárásra kell számítani keddtől a városi kórháznál lévő kőrforgalomnál – közölte Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A városvezetés benyújtotta a szükséges dokumentumokat, így most már az új kormányon múlik, hogy utalnak-e pénzt a programra, amelynek részeként a veszélyesnek ítélt székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola is megújulhatna.
szóljon hozzá!