
Fotó: Lukácsi Lehel
Tavaly tavasszal fogtak hozzá a székelyudvarhelyi Templom utca modernizálásához: a munkálatok elkezdése után derült ki, hogy az utca első szakaszán nem marad hely a járdának, de a lakók az újjáépített híddal kapcsolatosan is emeltek kifogásokat. Az utca felső részének alapozása elkészült, de a munkálatok nyár eleje óta vesztegelnek.
2014. október 02., 11:352014. október 02., 11:35
A több mint egymillió lej értékű beruházás terveit a csíkszeredai Kontur Kft. készítette, a kivitelező pedig a székelyudvarhelyi Viaduct Kft. A munkálatok elkezdése után a helybéli lakók több ízben is a polgármesteri hivatalhoz fordultak, hisz kiderült: a tervekben nem szerepel az utca első szakaszán járda. Az ügyben a városvezetőség a lakókkal konzultált, végül az a döntés született, hogy amennyiben a helybéliek egy-egy métert átengednek telkükből, a kivitelező kialakítja a járdát. „A lehetőséggel csak egy lakó élt volna, a többiek nem egyeztek bele abba, hogy beljebb vigyék kerítésüket” – tájékoztatott Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtóreferense.
Panaszra továbbra is van ok
Az utca alsó részében ezúton tárgytalanná vált a lakossági panasz, a felső szakaszon lakók viszont továbbra is elégedetlenek. „Júniusban elkezdték az alapozást, de azóta sem került aszfaltréteg az úttestre. Azóta is szívjuk a port, arról nem is beszélve, hogy az így kiálló aknafedő veszélyes az autósok és a biciklisek számára is” – sorolta Filip Rozália.
A szemközt lakó Hosszú Gabriella szerint az autók számára kialakított behajtók is használhatatlanok. A kifogások tovább sorolhatók – tették hozzá a lakók –, a támfalak hiányosak, az amúgy hat méter széles út az utca felső felében lévő kanyarban beszűkül, illetve a korábbi ígéretekkel ellentétben (miszerint az elkövetkező utcamodernizálások során a kábeleket a földbe helyezik) a villanyvezetékek továbbra sem tűntek el. „Három éve nem lehet rendesen használni ezt az utcát: első évben a kanalizálás miatt, második évben a hídépítés miatt, most meg a félkész aszfaltozás okán” – tette hozzá Filip Rozália.
A munkálatok végét várják
A lakók egyébként a tájékoztatás hiányát nehezményezik: a munkálatok helyszínén nincs kihelyezve a beruházás technikai mutatóit ismertető tábla, de a látványtervet sem hozta nyilvánosságra a polgármesteri hivatal. „Két hete egy lélek sem járt erre. Hamarosan jönnek az esős napok, és akkor biztosan nem lesz aszfaltozás. Azt szeretnénk tudni, hogy három év után végre idén ősszel befejeződnek-e a munkálatok, vagy csak tavaszra marad az aszfaltozás” – hangsúlyozta a panaszos. A kivitelezővel kötött szerződés értelmében egy hónapon belül, tehát október végére kellene befejezni a modernizálást, tudtuk meg a sajtószóvivőtől.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!