„Felsajog és a vásznakon továbbél a táj”

Igen választékos, költői magasságokban röpködő szavakkal foglalta össze az idei homoródszentmártoni nyári alkotótábor munkáiról alkotott véleményét a szombat délután tartott táborzárón Bodor Klára tanítónő, a Homoródmente Művészetéért Alapítvány kurátora. A víz, mint második alapelem jegyében dolgoztak idén a képző­ és fotóművészek. A tíz napon át tartó alkotómunka lenyomatait a helyi Dávid Ferenc Ifjúsági ház emeleti termében tekinthette meg az érdeklődő, helybeliekből és az alkotók hozzátartozóiból álló, mintegy százfős közönség.

Helyénvaló és hiteles volt ez a hozzáállás – mondta Sz. Kovács Géza segesvári grafikus, aki a tábor nagy öregjei, az alapító atyák között tartható számon, hiszen a kezdetektől jelen van – művészettörténész vagy kritikus sem írhatott volna találóbb szavakat. Látszik a munkákon, hogy az élő és életet adó víz által, annak „formai megnyilatkozásai” révén közeledtek a külső és belső tájakhoz, a megfogalmazott lényeghez. Legalább egy alkotást kértek a szervezők a víz „jegyében” elkészíteni. Ez az elvárás nem volt megerőltető, hiszen az őselem számtalan „arca” mutatkozik meg itt is. „Nem lenne élet víz nélkül a két Homoród mentén, nem létezne ez a táj” – folytatta a jeles grafikus. A sokoldalúságról, az egyes alkotókról és alkotásaik látásmódjáról, a használt technikákról, a szublimálás mikéntjeiről lehetne itt hosszan írni, de ezek a képek mindenről árulkodnak, mindenkinek mást és mást mondanak. „A képet nézni kell” – állapította meg hajdanán egy idős helybéli tárlatlátogató. Ez így van, ki­-ki megteheti még egy hónapon át, ha arra jár, ha érdeklődik a táborban elvégzett alkotómunka iránt.

Homoródszentmárton művésztelepének híre túlterjed a határokon...

A rendezvény házigazdája, Sata Attila körorvosi munkája mellett immár hosszú évek óta végzi a táborokhoz kapcsolódó szervezőmunkát. Olyannyira szívügyének érezte és érzi ma is a művésztelepet, hogy igyekezett azt folyamatosan bővíteni és népszerűsíteni. Őszi tábort is hirdet két éve, biennálét tart, illetve a Homoród Fotóklubbal közösen fotópályázatokat bonyolítottak és írnak ki a következőkben is. A helyi események mellett maga szervezi az itt összegyűjtött anyag – mintegy 580­ 600 alkotásról van szó – nemzetközi bemutatását, hiszen több alkalommal is eljutottak egy­-egy tematikus válogatás jóvoltából a szomszédos országokba, illetve Erdély nagyvárosainak galériáiba. A gyergyószárhegyi mellett a megyében – hagyományait és nagyságrendjét, rangját tekintve – ez a második művésztelep. Az a tény, hogy harminchetedik alkalommal tarthatták, azt jelzi, hogy szükség van rá, hogy a művészek egy jelentős csoportja szeret ide járni, s a tábornak jó a híre. Sata Attila elmondta, hogy szeretné még folytatni, legalább a negyvenedik nyári táborig „elvinné” a programokat, de elérkezettnek látja az időt arra, hogy a művésztelep, a körülötte és általa felhalmozódott érték, rangjához és fontosságához szükséges, illő helyet kapjon.

... és egyúttal kitörési lehetőség lehetne az ittenieknek

A helyi önkormányzat, a közigazgatásilag ide tartozó tizenkét falu, az azokban működő egyházközségek és közbirtokosságok többsége, a helyi cégek, az elszármazott, de ma is ide kötődő vállalkozók, a lakosok, akik hasznos apróságokkal támogatják a tábort, egyaránt sajátjuknak érzik a művésztelepet. Sokan büszkék rá, hiszen a művészek a hosszú évtizedek során „belesimultak a tájba”, ismert elemei az összképnek, akár a múlt emlékét idéző eszközök, akár a letűnt mesterségek tárgyi és szellemi kellékei, akár a kövek, akár a romok, s akár a hosszú nyári délutánban megnyugvásra készülő öregek.

A Homoródszentmártoni Művésztelep a harminchét esztendő alatt a hely egyik márkajelévé, ha tetszik: promóciós eszközévé nemesedett. A nemzetközi hírű szobrász, Román Viktor emlékét és életművének egy részét őrző szoborpark, a szépen felújított templomok, a frissen megnyílt Múlt Idők Háza mind­-mind azt jelzik, hogy a kultúra és a turizmus által lehetne elkezdeni a felemelkedést. Ez a vidék két évtizede készül a fellendülésre, készül a valós Európába, de úgy tűnik, hogy az út hosszú, erősen göröngyös és kátyúi tengelytöréssel veszélyeztetnek. És időközben elégnek az utolsó erőtartalékok. A két Homoród­-köze olyan ma, mintha az ottani jelenségek által a szórványlét minden gondja, baja és átka gyűrűzne be a tömbmagyarsági illúziókkal és autonómia- reményekkel élő Udvarhelyszék kebelébe, mintha élő és fájó mintával szemléltetnék itt a biztos pusztulást. Az Európai Uniós pályázatok valahogy elkerülik ezeket a településeket, minden egy valamikori jövőbe odázódik, illetve megmarad az álmok és a kampánybeszédek szintjén. Talán örökre oda a megálmodott élmény­ és gyógy­turizmus. Kúriák omlanak össze a községben, kihasználatlan közösségi épületek „hevernek parlagon”, miközben a felhalmozott műtárgyak raktárban porosodnak. A művészetpártoló és a közjó iránt szenvedélyesen érdeklődő és cselekvő orvos – saját zsebből – bérli azt a használaton kívüli malmot, amelyben, s amely köré egy továbbfejlesztett művésztelepet lehetne építeni.

Az együttműködés lehetőségei adottak

A község polgármestere ugyan családi okok miatt nem tudott jelen lenni a tábor zárásakor, de üzenetében – amelyet Bágyi Bencze Jakab költő, a község leendő kulturális referense tolmácsolt – jókívánságait küldte a művészeknek és a szervezőknek. A félreértések, a sértődések mellőzésével, kitartó munkával lehet csak továbblépni – mondható el röviden az üzenet foglalata, amely immár két és fél évtizede érvényes, s ma még inkább aktuális.

Hogy azért szó essék az ünnepi programról is

Meglepetésnek szánta Forrai Tibor homoródszentpáli pedagógus azt a kis műsort, amelyet az általa felkészített Nagy Csilla, a székelyudvarhelyi Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola leendő tizenkettedik osztályosa adott elő. Forrai tanár úr azt a legendás oratóriumot vette elő, amelyet Bujdosó lány... címmel Tamási Áron és Lajtha László írt 1952-­ben Mezei Mária számára. A kis epizódnak volt aktualitása, hiszen a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója kiváló alkalmat szolgáltat erre. A tehetséges – kiváló orgánummal rendelkező – leányról biztos, hogy a jövőben is fogunk hallani. Felkészítő tanára mondta, hogy igyekszik eljutni ezzel a műsorral más rendezvényekre, s tanítványát ráveszi, hogy nevezzen be különböző országos és nemzetközi megmérettetésekre is.

Idén a nyári táborban tizennyolc alkotó dolgozott együtt: Sz. Kovács Géza grafikus (Segesvár), Datu Victor festőművész (Marosvásárhely), Major Gizella grafikus és festőművész (Marosvásárhely), Orth István festőművész (Nagyszeben), Székely Géza grafikus (Kolozsvár), Katona­ Zsombori Mária (Ócsa, Magyarország), Kalló László festőművész (Székelyudvarhely), Csata Jenő festőművész (Csíkszereda), Miklós István festőművész (Csíkszereda), Vass Mária- Magdolna festő­ és textilművész (Székelyudvarhely), Vorzsák Gyula festőművész (Csíkszereda, Tomos Tünde festőművész (Négyfalu), Kádár ­Dombi Péter szobrász (Székelykeresztúr), Katona- Zsombori Pál fafaragó (Ócsa, Magyarország), Bara Barnabás szobrász (Csíkszereda), Hátszegi Csaba fotós (Homoródszentpál), Bors Gyula fotós (Zsámbék), Mărtinaş Cristian (Csíkszereda).