
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Folyamatosan „zsonglőrködni” kell az intenzív terápiás helyekkel a sepsiszentgyörgyi kórházban, hogy tartani tudják a lépést a növekvő betegszámmal – számoltak be szerdai sajtótájékoztatón a kórház vezetői.
2021. március 31., 18:362021. március 31., 18:36
András-Nagy Róbert kórházigazgató elmondta, a koronavírusos betegek számára kialakított intenzív terápiás osztály betelt, ám ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak több beteget fogadni, megoldják az ellátást.
Az igazgató hangsúlyozta, a járvány második hullámában tapasztaltakhoz képest most az jelent kihívást, hogy többen jutnak nagyon súlyos állapotban kórházba, rögtön intenzív ellátásra szorulnak. A háttérben az áll, hogy otthon elvégzik a gyorstesztet, kezelik magukat, és csak akkor kérnek segítséget, ha nagyon súlyosak a tüneteik. A sepsiszentgyörgyi kórházban jelenleg 65 koronavírus-fertőzöttet kezelnek, négy páciensnél fennáll a fertőzés gyanúja, a teszteredményt várják. Az intenzív terápiás osztályon tíz beteget kezelnek, közülük ketten vannak lélegeztetőgépen.
Az elmúlt egy hét alatt 37 fertőzött gyógyultan távozott a kórházból, ebben az időszakban 9 koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozás történt. Rosu Mátyás orvos igazgató elmondta, öt olyan fertőzöttet is kezelnek, akik már megkapták az oltás első dózisát, hárman Pfizer-BioNTech, egy beteg AstraZenaca oltást kapott, az ötödik beteg súlyos állapotban van az intenzív terápián, nem tudnak kommunikálni vele, így nem derült ki, melyik vakcinával immunizálták. András-Nagy Róbert kifejtette, mind az öt beteg az első dózis utáni kevesebb mint tíz nap alatt fertőződött meg, valószínű nem alakult még ki a védettség. Nem kizárt, hogy már az oltás beadásakor fertőzöttek voltak, vagy közvetlenül utána fertőződtek meg.
Szerdán beadták az utolsó emlékeztető oltásokat, befejeződött az egészségügyi alkalmazottak oltáskampánya, bezárták a sepsiszentgyörgyi kórházban működő oltásközpontot. December óta ebben a központban összesen 719 személyt immunizáltak, de csak egy részük volt a kórház alkalmazottja, hiszen ott kapták meg a vakcinát a mentősök, a háziorvosok és asszisztenseik, a fogorvosok, gyógyszerészek, a közegészségügyi igazgatóság munkatársai is. András-Nagy Róbert elmondta, a kórház alkalmazottainak mintegy 40 százaléka élt a lehetőséggel, ám többen átestek a betegségen, így szereztek védettséget, és ezért nem kérték az oltást.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.