Hirdetés
Hirdetés

Sokallja a megszabott árat az önkormányzat, kisajátítás indul a csanódi vízgyűjtőnél

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Összesen 7 kilométernyi gyergyószentmiklósi út modernizálására tett le igénylést az Anghel Saligny-programhoz a város önkormányzata. A beruházási értékek árszámításait pénteken délelőtt fogadta el a képviselő-testület. Ugyanakkor elutasították a csanódi vízgyűjtő területének megvásárlására kapott árajánlatot, aminek következménye, hogy kisajátítást indítanak a telkek megszerzésére.

Gergely Imre

2021. november 06., 13:082021. november 06., 13:08

Három igénylést tesz le Gyergyószentmiklós az Anghel Saligny mérnökről elnevezett országos fejlesztési programhoz, amelyek utcák modernizálását célozzák meg.

  • Az egyik a Tűzoltó, Ady Endre, Mogyorós és Régigyár utcákról szól és ez 5500 méternyi utat jelent, aminek összértéke 12,5 millió lej a pénteken elfogadott árszámítás szerint.

  • A másik ilyen projekt két kis utcát (Budai Nagy Antal és Fürdő), valamint a Jakab Antal teret érinti és ennek az összértéke 5,7 millió lej.

  • A Makkos és Temető utcák rehabilitálását is ebből programból szeretnék megvalósítani, és ez 4,2 millió lejbe kerülne.

Amint Csergő Tibor polgármester elmondta, ez összesen 7 kilométernyi utcát jelent. Azok az utcák kerülhettek bele a programba, amelyek már telekkönyvezve vannak a város nevére, és ahol már létezik kiépített infrastruktúra (ivóvízhálózat és csatornázás).

Hirdetés

A negyedik igénylés a vízház mellett található vízgyűjtő tó gátjának a felújítását és a gyűjtőtó bővítését jelenti, amihez 10 millió lej finanszírozásra számítanak.

Kisajátítás indul a csanódi vízgyűjtőnél

Szintén az ivóvíz befogásához kötődött az a határozat is, anmellyel elutasították a csanódi vízgyűjtő területéhez tartozó két telek eladási árát. A tulajdonosok a múlt évben kapták vissza bírósági döntés után ezeket a területeket és ezeket eladásra kínálták a városnak.

A 4370 négyzetméternyi ingatlanért az értékbecslés alapján 12 euró/m2 árat kértek, ami Csergő Tibor polgármester szerint elfogadhatatlan.

Amint az elöljáró elmondta, az is akadály, hogy szerinte törvénytelen lenne visszavásárolni a gátat és egyéb építményeket, amit évtizedekkel ezelőtt az állam, vagyis a város építtetett.

Az ár elutasítása után az önkormányzat kisajátítást indít,

amely révén az elhangzottak szerint 60 nap alatt a város használatba is veheti az ingatlanokat, a bíróság pedig megállapítja azt az összeget, amellyel a tulajdonosokat kártalanítják.

Bajkó László tanácsos felszólalásában azt javasolta, a tervezetet vegye le a napirendről a testület, az önkormányzat pedig tegyen egy olyan árajánlatot a tulajdonosoknak, amely megfelel a valós piaci áraknak. Államosításnak nevezte a kisajátítást, amely révén 3-4 eurót fizetne a város a telkek négyzetméteréért.Javaslatát nem fogadták el, a határozattervezet napirenden maradt.

Bajkó ezt látva felállt és elhagyta az ülést.

A testület többi tagja pedig egyhangúan megszavazta a határozatot, elutasítva az ajánlott 12 eurós árat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
2026. augusztus 13., csütörtök

6,1 százalékos inflációval számol év végén a jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.

6,1 százalékos inflációval számol év végén a jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Drón maradványait filmezték le turisták egy costinești-i strandon

Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.

Drón maradványait filmezték le turisták egy costinești-i strandon
Hirdetés