
Senki sem sérült meg a balesetben
Fotó: Pál Árpád
A sínekhez túl közel állt meg csütörtökön reggel egy teherautó Székelyudvarhelyen, ennek következtében a jármű elejét elsodorta az érkező szerelvény. Csak anyagi kár keletkezett a balesetben.
2017. szeptember 07., 12:122017. szeptember 07., 12:12
2017. szeptember 07., 12:122017. szeptember 07., 12:12
Nem biztosította magát megfelelően a Hunyadi utcában lévő vasúti átkelő felé haladó teherautó sofőrje, a 45 éves udvarhelyi F. I., így túl közel állt meg a sínekhez és reggel fél kilenckor a szerelvény elsodorta járműve elejét – tudtuk meg Incze Miklóstól, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivőjétől. A baleset során csak anyagi kár keletkezett: egyebek mellett több ablaka betört a vonatnak, valamint a fát szállító jármű motorháztetejénél voltak sérülések.
Fotó: Pál Árpád
F. I. jogosítványát bevonta a rendőrség és eljárás is indult ellene – magyarázta Incze.
A szemtanúk is hasonlóan nyilatkoztak az esetről, azt azonban nem tudták pontosan, hogy miért állt meg ilyen közel a sínekhez a sofőr. A helyszínen azt hallották, hogy próbált fékezni, de későre állt meg az autó.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!