Hirdetés
Hirdetés

Polgármestereket váltana az EMSZ Siménfalván és Farkaslakán

Elkezdte saját jelöltjeinek bemutatását az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt által létrehozott Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Elkezdte saját jelöltjeinek bemutatását az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt által létrehozott Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ)

Fotó: Erdély Bálint Előd

Benczédi Leventét Siménfalván, Hadnagy Ernőt pedig Farkaslakán jelöli polgármesternek az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), akik a fejlesztésekre, a közösségkovácsolásra és a hagyományok megőrzésére fektetnék a hangsúlyt – derült ki a szövetség keddi jelöltbemutató sajtóeseményén.

Fülöp-Székely Botond

2020. július 28., 17:072020. július 28., 17:07

2020. július 28., 17:522020. július 28., 17:52

A bemutatott jelöltek már bizonyítottak a való világban és ezen képességüket, illetve megszerzett tudásukat szeretnék kamatoztatni politikai szerepet vállalva – jelentette ki Mezei János, aki korábban már közölte, hogy ő maga Hargita Megye Tanácsának elnöki tisztségére pályázva méretkezik meg a közelgő választásokon.

A siménfalvi jelöltről

Benczédi Levente helyi önkormányzati képviselő és vállalkozó a 2016-os helyhatósági választásokon is megméretkezett már a polgármesteri tisztségért, de végül alulmaradt. Úgy érzi, hogy

önkormányzati képviselőként dolgozva csapatával elég tapasztalatot szerzett az elmúlt években ahhoz, hogy végre ő vezesse a közösséget.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A sajtótájékoztatóra tíz pontból álló feladatcsomaggal érkezett, amelyeket megválasztása esetén az elkövetkező négy évben szeretne megvalósítani. Ezek között szerepel egyebek mellett haszongépek beszerzése az árvízmegelőzési munkák elvégzésére, a községi utcák rendbetétele, a több faluban már kiépített ivóvízrendszer beüzemelése, a gyümölcstermesztés és a kosárfonás támogatása, a fűtéstámogatás odaítélési rendszerének kidolgozása, valamint a kultúra és a sport felkarolása. Mindezek mellett hangsúlyt szeretne fektetni a külsős források pályázati úton történő bevonására is. Úgy gondolja, hogy rendszert teremtve tud fejleszteni a községhez tartozó tizennégy faluban. Siménfalva községhez tartozó települések: Siménfalva, Bencéd, Csehétfalva, Kiskadács, Kiskede, Kobátfalva, Medesér, Nagykadács, Nagykede, Rugonfalva, Székelyszentmihály, Székelyszentmiklós, Tarcsafalva, Tordátfalva.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A farkaslaki jelöltről

A farkaslaki polgármesterjelölt, Hadnagy Ernő, aki eddig már építkezési vállalkozóként és korábbi helyi képviselőként is bizonyított rámutatott, községükben nincsenek ugyan olyan problémák, amelyek gátolnák a fejlődést, viszont szerinte

két-három ember testre szabta a közösség jövőjét, ami nem helyes.

Éppen ezért be szeretne vonni a döntésekbe másokat is, akiket eddig „kirekesztettek,” sokszor pártszínezetük miatt. A szakemberekre támaszkodva minőségi fejlesztéseket szeretne. Mindemellett a hagyományok, a kultúra megőrzésére is kiemelt hangsúlyt szeretne fektetni. Farkaslaka kilenc település községközpontja: Bogárfalva, Firtosváralja, Kecset, Kecsetkisfalud, Nyikómalomfalva, Székelypálfalva, Szencsed, Székelyszentlélek és Farkaslaka.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Kapcsolatban a megyei tanáccsal

Mezei János kifejtette, azért jelöltette magát a megyei tanács élére, mert úgy érzi, hogy az EMSZ csapatban tud igazán hatékonyan dolgozni, amihez fontos, hogy ne csak a helyi tanácsokban legyenek jelen tagjaik, hanem a közigazgatás magasabb szintjein is. 

Jelen volt ugyanakkor Zakariás Zoltán is, aki újabb képviselői mandátumért pályázik a megyei tanácsnál. Kijelentette:

azt szeretnék a többi képviselővel elérni, hogy a törvényesség és a méltányosság elve alapján működjön az intézmény.

Hirdetés

Mezei azt ígérte, hogy sorozatban fogják bemutatni a választásokig polgármester-jelöltjeiket. Közölte Udvarhelyszéken négy olyan község van, ahol a szövetség nem indít jelölteket, a helyi képviselőket is beleértve.

Kérdésünkre arról is beszélt, hogy Székelyudvarhelyen egyelőre nem született döntés arról, hogy közös vagy külön polgármesterjelölt mellé sorakozik fel az EMSZ-t alkotó két párt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
Hirdetés