
A támogatásra jogosultak döntő többsége juhtenyésztő Hargita megyében
Fotó: Pál Árpád
Örülhetnek a juh- és kecsketartó gazdák, ugyanis az előző évekhez képest jóval korábban utalják számukra az állattartási támogatásokat. Hargita megyében több mint ezer gazda részesülhet a rövidesen folyósított juttatási formákból.
2018. október 31., 15:452018. október 31., 15:45
Csütörtöktől megkezdik a juh- és kecsketartóknak járó támogatások folyósítását – jelentette be Petre Daea mezőgazdasági miniszter Konstancán, a juh- és kecsketartók kutatási-fejlesztési intézetében tett látogatásán a minap.
oly módon, hogy biztosítsuk ebben az évben az összegek egy részét, amelyeket az állami költségvetésből ki tudunk osztani” – idézte a központi sajtó a tárcavezetőt. Hozzátette, a támogatások fennmaradó összegeit jövő év március 31-éig megkapják a gazdálkodók.
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) még nem kapott központi tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy pontosan mikor kezdődik el a támogatások kifizetése. Az intézmény igazgatója, Haschi András elmondta viszont, hogy
Az ügynökség vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy a megyében mintegy ezer gazda várja a juttatásokat. Kétféle támogatásról van szó: az úgynevezett átmeneti állami támogatásról, illetve a hozzácsatolt juttatásról. Előbbit 800 juh- és kecsketartó gazda igényelte összesen 117 000 állatra, utóbbit pedig 281-en kérelmezték 34 000 egyedre. A jogosultak döntő többsége juhtenyésztő, a kecsketartók száma elenyésző Hargita megyében. Az APIA Hargita megyei kirendeltségén egyelőre nem kaptak tájékoztatást a támogatási értékekről sem, így még nem tudják, hogy pontosan mennyi pénz jár idén a juh- és kecsketenyésztőknek.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!