
Archív
Fotó: Nagy D. István
A védelmi minisztérium közbejárását kéri a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azért, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat befejezze az első világháborús hősök temetőkertjének felújítását. A magyarellenes fórum közleményében úgy fogalmaz, hogy a helyi önkormányzat „intoleráns a nem magyar hősökkel” szemben.
2019. május 21., 20:192019. május 21., 20:19
A sírkertben az osztrák-magyar hadsereg kilencven katonáját temették el külön sírba. Ioan Lăcătuşu szerint 955 román katona nyugszik a temetőben, és úgy véli, nem adják meg nekik a megérdemelt tisztességet, ami nagy igazságtalanság. A közleményben az úzvölgyi temetőre is kitérnek, azt fejtegetve, hogy
megverték és szidalmazták a román jogvédőket. Kérik az elkövetők felelősségre vonását, mert szerintük kegyhelyek megszentségtelenítésében, vandalizmusban és erőszakos cselekedetek elkövetésében vétkesek.
Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester lapunknak elmondta, a helyi közös temetőben két emlékmű van: az első világháborúban elesett német katonák emlékműve, és a Sepsiszentgyörgyön, valamint a sepsiszentgyörgyi elesett katonák emlékműve. A német emlékmű felújításához szükséges történelmi tanulmány elkészítésére 600 ezer forint támogatást nyertek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től, ez alapján hamarosan elkezdik a munkálatokat.
A másik emlékmű egy obeliszkből és a körülötte lévő keresztekből áll. Az obeliszket 2014-ben felújították, ám a keresztek restaurálására a versenytárgyalást megnyerő szakcég nem talált megfelelő technikai megoldást.
Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser elmondta, a keresztek nem kőből, hanem mozaikozott betonból készültek, ebbe vésték be a neveket, a műemlékek felújítására szakosodott cég viszont sem a lecsiszolásra, sem a betűátírásra nem talált kielégítő módszert. A tanulmányban és az engedélyben is az szerepel, hogy ezeket
– részletezte a városmenedzser.
Nagy Zoltán történész, az önkormányzat munkatársa elmondta, Demeter Lajos történész szakavatott dokumentációt készített a hősök temetőjéről, pontosan azonosította a hősi halottakat, azt is, hogy melyik alakulatban milyen rendfokozattal szolgáltak. Azért van tucatnyi nemzetiségű katona a sírokban, mert a Székely Nemzeti Múzeum épületében hadi- és járványkórház működött, az ott elhunyt katonákat, hadifoglyokat temették el a közös sírkertben.
Nagy Zoltán felidézte, hogy az obeliszket és a kereszteket 1931-ben avatták fel, Bukarestből irányítva, a Hősök Kultusza Egyesület kezdeményezésére, hogy a rendfenntartók és a katonaság legyen ahol megemlékezéseket tartson.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
2 hozzászólás