
A megnyitó előtt. Molnos Zoltán önálló tárlatát mutatták be Bécsben
Fotó: Facebook
A bécsi Phantasten Museumban látható a székelyudvarhelyi Molnos Zoltán negyvennyolc festménye szeptember végéig.
2017. szeptember 06., 20:002017. szeptember 06., 20:00
2017. szeptember 06., 20:022017. szeptember 06., 20:02
Molnos egy munkáját tavaly beválogatták a gloggnitzi várkastélyban megrendezett Ernst Fuchs-emlékkiállítás száz szürrealista alkotása közé, ennek apropóján jött a felkérés a bécsi múzeumtól. A tárlatot Erich Peischl, a Phantasten Museum igazgatója és Ernst Bruzek professzor nyitotta meg.
mint elmondta, haláláig szoros barátság fűzte hozzá.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.
Húsz megye hatvan településén és Bukarestben okozott károkat a kedd esti vihar – közölte szerdán reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedden este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
szóljon hozzá!