
Mezei János szerint a kisebbségekkel szembeni román ellenszenv fő oka a tájékozatlanság
A tanügyi törvény módosítására benyújtott javaslatuk fogadtatása kapcsán arra a következtetésre jutott a Magyar Polgári Párt, hogy a román többség és a döntéshozók sincsenek tisztában a magyarság gondjaival, és nem látja reálisan a kisebbségi törekvéseket.
2019. június 20., 17:312019. június 20., 17:31
Június 19-én történt meg a parlament emberi jogi bizottságában a Kulcsár Terza József képviselő által benyújtott módosító javaslat vitája. Az MPP javaslata azt célozza, hogy a kisebbségekhez tartozó tanulók ne kelljen román nyelvből vizsgázniuk az érettségin és a képességfelmérőn, hanem csak anyanyelvből, akár a román diákok. A bizottsági vita során kiderült, hogy
Gyakorlatilag nem hitték el, amit Kulcsár-Terza állított, vagyis, azt a tényt, hogy a magyar és más kisebbségekhez tartozó diákok egy tantárggyal többől kell vizsgázniuk – mondta el Mezei János MPP elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az emberi jogi bizottság ennek az kérdésnek a tisztázására a jövő hétre újra összeül, amikor egy tanügyminisztériumi szakértőt is meghallgatnak majd. Csak ezután döntenek arról, hogy
Mezei János levonja a következtetést: a románok egyszerűen nem tudják, hogy hogyan is élnek a magyarok, mit is szeretnének elérni. Nem kapnak reális tájékoztatást a számunkra fontos, és minket érintő kérdésekről. „Mi neheztelünk rájuk, de igazából el sem jutottak a mi sérelmeinkről szóló információk hozzájuk.
– fogalmazott Mezei.
Meglátása szerint a tanügyi törvény módosítására tett javaslat során megvalósuló viták, beszélgetések, alkalmasak arra, hogy megnyissák ezt a falat. Párhuzamként említette, hogy a parlament elé terjesztett autonómia javaslat során is azt tapasztalták, sok fiatal képviselő igenis érdeklődött a téma iránt, kíváncsiak voltak, hogy mit is akarnak Székelyföldön az emberek.

Levélben fordult Kulcsár-Terza József a romániai parlamenti képviselőkhöz, kérve, hogy fogadjanak el egy román–magyar megbékélési nyilatkozatot.
Az MPP egy megbékélési javaslattal fordul a román közvéleményhez és a döntéshozókhoz. Amint Mezei elmondta, Kulcsár-Terza József képviselő az államelnökhöz, a miniszterelnökhöz, a parlament tagjaihoz és nemzetközi fórumokhoz is eljuttatja azt a levelet, amelyben román-magyar megbékélési javaslat közös összeállítására és elfogadására kérik az érintetteket.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
1 hozzászólás