
Fotó: Facebook/Vatican News
XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.
2026. október 12., 16:392026. október 12., 16:39
A 71 éves, 2025-ben megválasztott, amerikai pápa vasárnap délben mondott beszédében jelentette be, hogy kora stádiumú csomót fedeztek fel a tüdejében.
„A közelmúltban egy orvosi vizsgálaton az orvosok csomót találtak a tüdőmben. Nagyon korán sikerült felfedezni” – tudatta a pápa.
– idézi XIV. Leót az MTI.
A szentszéki szóvivő korábbi bejelentése szerint a lábadozás időszaka közel egy hétig tart majd.

XIV. Leó pápa vasárnap, az Úrangyala-imádság alkalmával jelentette be, hogy a közelmúltban végzett orvosi vizsgálatok során egy korai stádiumban lévő, jól körülhatárolható göböt fedeztek fel a tüdejében.
Az egyházfő a tervek szerint november 6. és 17. között Dél-Amerikába utazik, és az apostoli látogatás programját egyelőre nem módosították.
A pápai államhoz közeli Gemelli-klinika „harmadik Vatikánként”ismert, Vatikánváros és a pápai rezidencia Castel Gandolfo után, mivel
A lengyel pápát első alkalommal 1981. május 13-án vitték a kórházba, azt követően, hogy Ali Agca török terrorista rálőtt a Szent Péter téren.
A Corriere della Sera című olasz napilap vatikáni tudósítója hangsúlyozta, hogy
Az újság kiemelte, hogy a Gemelli-klinikán négy alkalommal kezelt Ferenc pápa több alkalommal is úgy „szaladt át” a Vatikánból a kórházba vizsgálatra vagy kisebb beavatkozásra, hogy azt csak utána hozta nyilvánosságra.
Ferenc pápa leghosszabb kórházi tartózkodása 2025. február 14. és március 23. között volt, a halála előtti hónapokban.
A Gemelli-klinika tizedik emeletén található a pápáknak fenntartott kórterem.
– írta az AGI olasz hírügynökség.
A pápa azonban bizonyos feladatokra mást is megbízhat, így XIV. Leó helyett Luis Antonio Tagle, a bíborosi kollégium dékánja mutatja be a misét szerdán, amely Ferenc pápa A szeretet öröme (Amoris laetitia) kezdetű apostoli buzdítása tizedik évfordulója alkalmából a Vatikánban zajló tanácskozást zárja le.
Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) – közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Hat férőhelyes menedéket hoznak létre Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak. Itt nemcsak biztonságos, átmeneti elhelyezésben részesülhetnek az érintettek, hanem pszichológiai és jogi tanácsadást is kaphatnak.
Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó tanácsa hétfői ülésén felhatalmazta a párt vezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel a kormányalakításról és a kormányprogramról – jelentette be Sorin Grindeanu.
A Deloitte Property Index 2026 éves elemzése szerint Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak Európában 2025-ben, az árszint 14,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az átlagos négyzetméterár 1917 euróra emelkedett.
Idén augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,4-szerese volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
szóljon hozzá!