
Három hónap tervezés után elkezdődhet a kivitelezés • Forrás: udvarhely.ro
Szerződést kötött a székelyudvarhelyi városvezetés a kisiparosoknak szánt inkubátorház műszaki terveinek elkészítésére, illetve annak kivitelezésére. A projekt megvalósítására megpályázott pénzt ez év végéig kell felhasználni.
2023. március 08., 17:412023. március 08., 17:41
A sikeres közbeszerzési eljárást követően a Viadukt, az ING Service és a Total Structure Design vállalkozásokból álló társulással írt alá szerződést Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester a Budvár utca környékén elképzelt, kisiparosoknak szánt inkubátorház kivitelezési terveinek elkészítése, illetve megépítése érdekében – tájékoztatott Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
L alakú, a Nagy-Küküllő felé néző épületet hoznak létre a helyszínen.
A tervek szerint két raktárhelyiséget is kialakítanak, továbbá konferenciatermet, recepciót, kiállítóteret, illetve női és férfi, valamint fogyatékkal élők által használható mosdókat.
Utóbbinak az elvégzésére három hónapot kapott a kivitelező, míg az építkezéshez további egy év áll a rendelkezésére.
A polgármesteri hivatal az Európai Unió Regionális Operatív Programjában (POR) pályázott támogatásért a megvalósításra, ám a programban feltételként szerepel, hogy ez év végéig fel kell használni az összeget.
• Forrás: udvarhely.ro
Ezzel kapcsolatban Zörgő Noémi, az intézmény szóvivője lapunknak elmondta, hogy még idén el fog kezdődni az építkezés.
Arra fognak törekedni, hogy először ezt a pénzt, tehát a pályázat során elszámolható összegeket költsék el. Nyilatkozata szerint ez biztosan meg is tud valósulni év végiig.
A további finanszírozást saját forrásokból biztosítják – ha az építkezés jövő évben is kell folytatódjon –, valamint Hargita Megye Tanácsa is támogatja a projektet 2 millió lejjel.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal honlapján kedden közzétett adatokból.
Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 14 tengeri mérföldre.
Közzétették kedden a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes átlaggal.
Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!