
Tehetetlen az idős házaspár, egyelőre csak a kárral maradtak
Fotó: Pál Árpád
Egy haszongépjármű és egy terepjáró ütközött össze július 14-én Székelyudvarhelyen a Tamási Áron és a Wesselényi utca kereszteződésében. A baleset következtében megrongálódott kerítést azóta sem javíttatta meg senki – panaszkodott a kárral maradt lakó.
2017. szeptember 06., 22:012017. szeptember 06., 22:01
Az ingatlan tulajdonosa lapunknak elmondta, olyan erősségű volt az ütközés, hogy ha a kerítés nem annyira masszív, a nekicsapódott autó a házban landolt volna. A kerítés így is hét méter hosszan megrongálódott.
A kártérítési eljárást a tulajdonosnak kellett kezdeményeznie,
„Mindjárt itt a tél, minden úgy van maradva” – mondta. Unokahúga segít nekik a papírok rendezésében, mivel hosszas procedúra a kártérítés igénylése.
Fotó: Pál Árpád
Az állami rendőrséghez kellett kérést benyújtaniuk, hogy megtudják, pontosan ki okozta a rongálást. Az ügy lezárásáig, azaz közel egy hónapig nem kaptak választ. Miután megkapták a dokumentumot, a kárt okozó haszongépjármű biztosítótársaságához nyújtottak be kárjelentést. Az illetékes biztosító kárfelmérést végzett, majd
hogy azon keresztül érdeklődhetnek tovább az ügyben. A panaszos szerint nagyon elszomorító, hogy e-mailen kell érdeklődniük, ráadásul olyan idős emberek, akik nem értenek az elektronikus kommunikációhoz.

Két jármű ütközött össze pénteken délután Székelyudvarhelyen a Tamási Áron és Wesselényi Miklós utcák kereszteződésében.
Egy céget kértek fel a munkálatok elvégzésére, amely most a biztosítótársaság döntésére vár, hiszen addig nem tud nekifogni a kerítés helyrehozásához. A biztosítótól megtudták, azért ilyen hosszas a kárrendezés, mert a balesetben személyi sérülés is történt.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!