Felháborodott 11 Buzău megyei márciuska-árus, mert nem Marosvásárhely főterén kaptak helyet az értékesítésre, s a központon kívül nehezebb az eladás, és gyérebb a forgalom.
A marosvásárhelyi vegyi kombinát alkalmazottai körében a legelterjedtebb szakmai betegség a halláskárosodás (esetenként süketség), az ammónia-mérgezések a rangsor utolsó helyén állnak – legalábbis a vállalat gazdasági igazgatója szerint.
A családorvosok szerint nem csak előnyei, hanem hátrányai is lehetnek annak, hogy április 1-től be kell jelentkezni a pácienseknek. A legtöbben ugyanis nem engedhetik meg maguknak, hogy az asszisztensnő mellé még egy titkárnőt is felvegyenek, aki a bejelentkezők telefonjait fogadja.
A Katonai Központ épületébe költözik Maros Megyei Ítélőtábla mellett működő ügyészség, a Szervezett Bűnözés- és Drogellenes Osztály, illetve a Törvényszék mellett működő ügyészség. Maros megye kormánybiztosa, Marius Paşcan ez ügyben nemrég Bukarestben járt.
Márciuska-árusok szállják meg Marosvásárhely utcáit február 26. és március 9. között. A város területén összesen 134 helyen kínálják majd a tavasz eljövetelének jelképét.
Február 25-én tárgyalja a városi tanács Marosvásárhely 2010-es költségvetését. A szakértők szerint bár nem tökéletes, a jelenlegi tervezet jobb mint a tavalyi, és egyelőre megállja a helyét.
Erdélyi, magyarországi, szlovákiai és szlovéniai borok szállnak versenybe március 4–6. között Balavásáron. Elbírálásra kerül a rizling, királyleányka, tramini és muskotály mellett a cserszegi fűszeres bor és a chardonnay is.
Mostanában táncszínházzal rukkoltak elő, most azonban visszatérnek a folklórhoz. A Szem látta, szív szerette című produkcióban Székelyföld kincset őrző falvainak néhány feledésbe merülő táncát, népi rítusát mutatja be a Maros Művészegyüttes.
Segesváron tartott egyeztető ülést a Női Világimanap Romániai Bizottsága, ahol összeállították a március első péntekén tartandó Női Világimanap hazai programját, melyen több felekezethez tartozó nők tízezrei imádkoznak akár két-három nyelven is. Idén a kameruni nők helyzete áll imájuk középpontjában.
Egy napra bárki színis diáknak érezheti magát, február 27-én ugyanis nyílt napra várja a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a színháztudomány iránt érdeklődőket.
Két darabbal négy előadásra érkezik Marosvásárhelyre a pécsi Janus Egyetemi Színpad. A JESZ Színháznak is nevezett társulat hosszú évek óta ápol gyümölcsöző kapcsolatot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, most többek közt egy olyan darabot hoznak el, amelyet egy marosvásárhelyi rendező szakos diák Pécsen vitt színre.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Az oktatásügyi szaktárca úgy döntött, hogy indulhat a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban két-két magyar-, illetve román tannyelvű cikluskezdő osztály. Feltétel: a megfelelő létszám, azaz osztályonként 25 gyerek.
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon nem tudott megegyezni az RMDSZ és az EMNT vezetősége a Fekete márciusként elhíresült marosvásárhelyi események 20. évfordulóján tartandó megemlékezésekről.
Marosvásárhely polgármestere, a PD-L Maros megyei szervezetének elnöke elégedetlen amiatt, hogy az RMDSZ megyei szervezetével még mindig nem írták alá az együttműködési megállapodást, holott a decentralizált intézmények vezetői tisztségeit már hetek óta elosztották.
Sajnálatos, hogy a Szociáldemokrata Párt hétvégi kongresszusának egyik hozadéka, hogy Erdély és a Bánság továbbra sem létezik a PSD számára, a 15 alelnök közül ugyanis egy sem képviseli ezt a régiót – véli a Maros megyei szervezet elnöke, Alexandru Petru Frătean.
Amint kissé enyhűlt az időjárás és kisütött a nap, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal illetékesei ismét nekiláttak a fametszésnek, vágásnak. A tőlük – sajnos – megszokott barbársággal...
Nagyközönség előtt, de nem a Stúdió Színházban, hanem a marosvásárhelyi Jazz&Blues Klubban vizsgáznak a színésztanoncok. Aki mer, az nyer című felolvasószínházi előadásuk a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyílt napjainak a része.
Bár az énekesi karriernek egyre kisebb a valószínűsége, a 20 éve ismert humoristapáros – Nagy István és Gáspárik Attila – énekelni fog. Búcsúkoncertet tartanak – habár egyik sem költözik sehová, nem szándékoznak új életet kezdeni, és össze sem vesztek. Egyszerűen csak az új kabaréműsoruk kapta a Búcsúkoncert 1. címet.