Önkéntes-tábornak keres helyszínt a Caritas

A Gyulafehérvári Caritas kilencedik alkalommal szervezi meg önkéntes-táborát. Ennek során közel 120 személy végez közösségi munkát egy erdélyi településen.

Etnikai helyett polgári választást akar Smaranda Enache

Smaranda Enache azzal a feltétellel fogadta el az MPP és Benedek Imre által kezdeményezett előválasztáson való részvételt, ha nem csak a magyarok jelöltjeként tüntetik fel a nevét, hanem külön kategóriában, „más jelöltek” címszó alatt.

Etnikai helyett polgári választást akar Smaranda Enache
2012. március 02., péntek

Elutasították a leprásozó polgármester elleni keresetet

A Marosvásárhelyi Bíróság elutasította prof. dr. Kincses-Ajtay Mária becsületsértési és erkölcsi kártérítési kérelmét, amit azért nyújtott be Marosvásárhely polgármestere ellen, mert a városvezető egy sajtótájékoztatón többek között „leprásnak” nevezte. A panaszos a per áthelyezését kérte.

Elutasították a leprásozó polgármester elleni keresetet
2012. március 01., csütörtök

Ismét beperelte a prefektus a nyárádszeredai tanácsot

Miután tárgyát veszítette a prefektus által a nyárádszeredai tanácsosok ellen indított tavaly őszi per, nemrégiben újabb perbehívót kapott a helyi tanács. Furcsamód ugyancsak a prefektus perel, miközben a törvény egyértelmű mindenki számára. A kisváros alpolgármestere kifakadt az új eljárás kapcsán.

Ismét beperelte a prefektus a nyárádszeredai tanácsot
2012. március 01., csütörtök

Humorfeszt egykori polgármesterjelölttel

A Kétfarkú Kutyapárt vezetője lesz az Erdélyi Humorfesztivál egyik sztármeghívottja idén, de nem marad el az amatőr humoristák megmérettetése sem. Már lehet jelentkezni a 9. Humorfesztiválra, vállalkozó szellemű személy akad, igaz, a nem erdélyieket kíméletlenül kizárják a versenyből.

Humorfeszt egykori polgármesterjelölttel
Humorfeszt egykori polgármesterjelölttel
2012. március 01., csütörtök

Humorfeszt egykori polgármesterjelölttel

2012. március 01., csütörtök

Quo vadis Sapientia?

Román állami támogatást, növekvő diáklétszámot és nyugodt kutatókörnyezetet vár az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezetősége a kedden véglegessé vált akkreditációtól.

Quo vadis Sapientia?
Quo vadis Sapientia?
2012. március 01., csütörtök

Quo vadis Sapientia?

2012. március 01., csütörtök

Törvénytelen emeletes garázsok?

A Pro Európa Liga a vonatkozó jogszabályra hivatkozva fejezte ki tiltakozását a marosvásárhelyi Kultúrpalota mögötti területre tervezett emeletes garázsok építése ellen.

Törvénytelen emeletes garázsok?
Törvénytelen emeletes garázsok?
2012. március 01., csütörtök

Törvénytelen emeletes garázsok?

2012. március 01., csütörtök

Smaranda Enache: magyar társaik jogai ellen tüntettek a román diákok

Már eleve vesztesei a történelemnek azok, akik a Ceauseşcu-féle asszimilációs politikát folytatnák, őket pedig nem kell támogatni ebben – jelentette ki Smaranda Enache, a Pro Európa Liga (PEL) társelnöke a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult helyzettel kapcsolatban.

Smaranda Enache: magyar társaik jogai ellen tüntettek a román diákok
2012. február 29., szerda

Wass Albert, Erdély egén tündöklő csillag

Első alkalommal szerveztek emlékestet  a backamadarasiak az erdélyi irodalom fénylő csillagának. A résztvevők nemcsak Wass Albertet, az írót ismerhették meg jobban, hanem emigrációjának árnyoldalait, valamint hazai pereit és szobrainak hányatott sorsát is.

Wass Albert, Erdély egén tündöklő csillag
2012. február 29., szerda

Utcára vonultak a szakszervezetek

Csaknem 50 szakszervezeti tag gyűlt össze szerda délután a Maros Megyei Kormánybiztosi Hivatal épülete előtt, hogy nemtetszését fejezze ki amiatt, hogy az ország vezetősége március 1-jén alá akarja írni a költségvetési szigorításokról szóló egyezményt.

Utcára vonultak a szakszervezetek
Utcára vonultak a szakszervezetek
2012. február 29., szerda

Utcára vonultak a szakszervezetek

2012. február 29., szerda

Nincs pénz a fogyatékkal élők támogatására?

Dr. Lupşa Alexandru, az Alpha Transilvana Alapítvány alapító elnöke sajtótájékoztatón jelentette be szerdán: a szervezet Kitartás központja pénzügyi támogatás hiányában felfügesztette tevékenységét.

Nincs pénz a fogyatékkal élők támogatására?
A népi hagyományok, értékek megőrzése közös érdek
Megnyitás

A népi hagyományok, értékek megőrzése közös érdek

Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.

2012. február 29., szerda

Elhatárolódik a magyar diákszervezet a román tüntetőktől

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) teljesen elhatárolódik a marosvásárhelyi román diákságot tömörítő Liga Studenților Tîrgu Mureș által szervezett keddi tüntetéstől, amelyet az utóbbiak azért szerveztek, hogy úgymond megvédjék magyar társaik érdekeit.

Elhatárolódik a magyar diákszervezet a román tüntetőktől
2012. február 29., szerda

Hétórás MOGYE-tárgyalás, eredmény nélkül

Zárt ajtók mögött tárgyaltak a MOGYE vezetői, valamint az oktatásügyi minisztérium képviselői: Cătălin Baba tárcavezető és Király András államtitkár. Bár az álláspontok közeledtek, egyezség mégsem született.

Hétórás MOGYE-tárgyalás, eredmény nélkül
2012. február 29., szerda

Reptér-ügy: kezdődhet a jogi kötélhúzás

A marosvásárhelyi Transilvania repülőtér élére új vezetőség kiválasztásáról döntött szerdai ülésén a Maros Megyei Tanács. Az elfogadott határozatot a légikikötő jelenlegi igazgatója törvénytelennek tartja, és szerinte az egész ügy hátterében személyes érdek húzódik.

Reptér-ügy: kezdődhet a jogi kötélhúzás
2012. február 29., szerda

Utcai felvonulás nélkül is lehet magyar intézet

Utcai felvonulás és tanárok közti konfliktusok nélkül alakultak meg az önálló román és magyar intézetek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Szerdán az intézetek vezetőségét is bemutatták, valamint elmondták, mi a „titka” annak, hogy a Köteles utcában nem ugyanaz történik, mint a MOGYE-n.

Utcai felvonulás nélkül is lehet magyar intézet
2012. február 29., szerda

Baricz Gergő bizonyítani akar itthon

Marosvásárhelyen kezdte első erdélyi turnéját az X-Faktor nyolc legjobbja. Legtöbben először jöttek Erdélybe, így igazán bizonyítani akartak a közönségnek: volt, aki „felrobbantotta” a színpadot, mások vetkőzésbe fogtak, vagy épp romantikáztak a színen. A borzonti Baricz Gergő azért izgult, hogy ne okozzon csalódást az itthoniaknak, ezért időnként „meg is őrült” a színpadon.

Baricz Gergő bizonyítani akar itthon
Baricz Gergő bizonyítani akar itthon
2012. február 29., szerda

Baricz Gergő bizonyítani akar itthon

2012. február 28., kedd

Nemzeti és egyetemi egységért „fújtak gyülekezőt” a román diákok

A MOGYE román diákjai a magyar diákok „érdekeiért” szerveztek gyülekezőt kedden délután az egyetem főbejárata előtt, amelyen mintegy 150–200 diák és tanár vett részt.

Nemzeti és egyetemi egységért „fújtak gyülekezőt” a román diákok
2012. február 28., kedd

Akkreditálták a Sapientiát

Csaknem két év kellett hozzá, de végül a törvényhozás is elfogadta az ARACIS által már 2010 júliusában elismert Sapientia akkreditációját. Az utolsó igent a képviselőház kellett kimondja, kedden délben erre is sor került.

Akkreditálták a Sapientiát
Akkreditálták a Sapientiát
2012. február 28., kedd

Akkreditálták a Sapientiát

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye