Számon kérik Borbélyon a MOGYE helyzetét

Számon kéri Borbély Lászlón a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) kapcsán tett nyilatkozatait a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO).

Krónika

2014. március 25., 17:492014. március 25., 17:49

2014. március 25., 17:492014. március 25., 17:49

A marosvásárhelyi szervezet felrója az RMDSZ politikai alelnökének, hogy miközben számos közleményében, előadásában a magyar nyelvű orvosképzés érdekében tett erőfeszítésekről számolt be, nem történt valós előrelépés az ügyben.

„A valóságban az egyetem magyar karának létrehozása nagyon másként fest: az intézmény nyugdíjazta számos magyarajkú tanárát, jelenleg nincs lehetőség utánpótlásra, az egyetem román többségű szenátusa számos megkérdőjelezhető trükköt – sikerrel – bevet, amelyek következményeiként kimondható, hogy a magyar önálló tanszék megvalósítása irreális álommá kezd alakulni, ezekről a jelenségekről, a lehetséges politikai megoldásokról Ön nem tájékoztatta sem a magyar, még kevésbé a nemzetközi közösséget” – írja a Borbély Lászlóhoz címzett nyílt levelében a CEMO.

A civil szervezet azt is kifogásolja, hogy a politikus üzeneteiben nem ismertette az RMDSZ MOGYE-val kapcsolatos lépéseit, tárgyalásait, érdekérvényesítési stratégiáját, és a szövetségnél semmilyen reakciót nem váltott ki az egyetem szenátusának március 20-i döntése, melyben egy évvel elhalasztotta a magyar kar létrehozását.

„A CEMO szempontjából ez elfogadhatatlan, ezt a hallgatást teljes mértékben elutasítjuk, egyben felkérjük Önt, hogy valós tényekre, konkrét lépésekre, követhető fejleményekre épülő politikai és érdekvédelmi állásfoglalását minél előbb fogalmazza meg és mutassa be azt a magyar közösségnek” – áll a Szigeti Enikő ügyvezető igazgató által aláírt nyílt levélben.

Borbély László közleményben válaszolt a CEMO által megfogalmazott vádakra, melyben kifejti: a MOGYE ügye mindig is első számú prioritás volt és marad az RMDSZ számára, amit a szövetség az új tanügyi törvény kidolgozásával is bizonyított.

„A MOGYE esetében az egyetem vezetőségének szubjektív, rosszindulatú, a törvényt figyelmen kívül hagyó magatartásán múlott, hogy több mint két év elteltével sem alkalmazták a tanügyi törvény előírásait” – mutat rá Borbély, hozzátéve, hogy külön kormányhatározatot is kidolgoztak az ügyre, ami végül az Ungureanu-kormány bukásához vezetett.

A közlemény utal az egyetem román vezetősége és a magyar oktatók között született, Victor Ponta kormányfő jelenlétében aláírt hétpontos egyezményre is, amelyet szintén az RMDSZ sikereként könyvel el, azonban azt is megállapítja, hogy „van még tennivaló”, felháborítónak nevezve a szenátus múlt heti határozatát. Kifejti, a témában a napokban egyeztetnek a tanügyért és felsőoktatásért felelős miniszterekkel, reményeik szerint a kormányfővel is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés