Tavaly Simon András és társai Rigmányban szerveztek első alkalommal nomádtábort, akkor a Szent Erzsébet Alapítvány és Pál atya által gondozott marosvásárhelyi és sárpataki otthonok „lakói” közül vittek huszonnégy magyar, cigány és román fiút. Az idén a nagyváradi baptista ifjúsági keresztény szervezet nevében Dohi Zoltán misszionárius kereste meg őket, hogy hasonló tábort szervezzenek. Ugyanis tavaly karácsony előtt a nagyváradiak meghirdettek egy fogalmazási versenyt Mi lenne az én ajándékom Krisztusnak? címmel. A beküldött több mint ötszáz munka szerzői közül a legjobb húsz gyereket azzal jutalmazták, hogy eljöhetnek egy ilyen táborba.

Mindannyian nomádok vagyunk

A tábor keresztény értékrendet közvetít az ifjúság számára, azt szerették volna elérni, ha a gyerekek ittlétük alatt közelebb kerülnének Istenhez. Megvilágították a nomadizmus, mint életforma, filozófia, létállapot történelmi hátterét kezdve az első nagy őszövetségi nomádtól, Ábrahámtól, aki civilizált városlakóból lett vándorló sátorlakó a küldetés beteljesítése céljából, eljutva magyar őseinkig, hitvilágukig, életmódukig, a keleti sztyeppék nomád kultúrájáig. De a modern kori nomadizmusra is rávilágítottak, a migráció, a ki- és bevándorlás kérdéseire, amellyel ez a felnövekvő nemzedék „élesben” fog találkozni. Más a szemlélete már az újszövetségi nomadizmusnak, Pál apostol gondolata szerint mi csak jövevények vagyunk e földön, ittlétünk csak felkészülés az örök létre.

A foglalkozások keretében mindezekre az elemekre játékokban, harcművészetben világítanak rá. A harc a keresztény ember létállapota, aki állandó belső és külső harcokban áll a kitűzött cél érdekében. Persze, a hangsúly a lelki síkon van, hiszen a test, a fizikum a lélek kiábrázolója, azt mutatja meg, mennyire erős a lelkünk.

Harc, túrázás, tanulás, verseny

A nagyváradi Evangélium Hangja baptista rádió által szervezett jobbágyfalvi táborba Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig számos településről érkezett tizenkilenc gyerek, mellettük pedig szervezők, pedagógusok és segítők. A különböző vallású és más-más családi, társadalmi háttérrel rendelkező gyerekek azonban hamar összerázódtak, megértették a tábor üzenetét és nagy élvezettel vettek részt a foglalkozásokon. A reggelizés és takarítás után ebédig lovaglást, íjazást, kardvívást, ostortechnikákat tanultak a Tündér Ilona völgyében, a délutáni pihenő után különböző játékokban vettek részt: számháború, vizes és labdajátékok, de fürödtek a Nyárádban is. Ezt közös áhítat, biblia lecketanulmányozás követte, majd vacsora után meseolvasás és a tanulságok levonása következett. Egy napot túrázásra szántak, a Só útján lovagolva, gyalog és szekérrel tettek meg egy szakaszt.

Utolsó este a gyerekek bemutatták a táborban tanultakat: ki tud pontosabban célba lőni, kardvívni, nagyobbat csattintani az ostorral vagy ügyesebben lovagolni. Az öt nap alatt három csapatba tömörülve szereztek pontokat minden területen: a szobák tisztaságától a konyhaszolgálatig, a harcművészeti vetélkedőktől a bibliai fogalalkozáson való aktív részvételig. A szervezők szerint egyetlen gyerek sem távozott üres kézzel a táborból, és használható tudást vittek haza, amelyből az otthoniaknak is tudnak majd átadni.