Ellopták Borsos Tamás szobrát

Szombatra virradó éjszaka eltűnt a marosvásárhelyi vár Petőfi tér felőli bejáratánál felállított Borsos Tamás-szobor. A városvezetés ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést.

Fancsali Attila

2012. május 05., 12:462012. május 05., 12:46

2012. május 05., 19:492012. május 05., 19:49

Egyik olvasónk jelezte szombaton reggel, hogy nincs a helyén a marosvásárhelyi Vár építésének egyik kezdeményezőjeként számon tartott Borsos Tamás, egykori főbíró szobra. A helyszínre érve tapasztaltuk, hogy a mészkő installáció közepébe foglalt bronz mellszobor eltűnt.

Már másodszor tűnt el

Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának igazgatója, Aurel Trif kérdésünkre, hogy a városvezetés vitte-e el a műalkotást, közölte: nem tud róla és utánanéz. A telefonbeszélgetést követően néhány perccel a városvezetés egyik illetékese érkezett a helyszínre, aki körbejárta az üres talapzatot. Bár nem mutatkozott be, minden bizonnyal a polgármesteri hivatal alkalmazásában állt, és őt kérték meg, hogy vizsgálja ki az ügyet. Elmondta, valószínű, hogy ellopták a szobrot. Hozzátette, sajnos nem ez az első eset: néhány éve már egyszer meglovasították a műalkotást, akkor azonban a rendőrségnek sikerült megtalálni.


Nyomoz a rendőrség

Ismételt telefonhívásunkra Aurel Trif elmondta, értesítették a Helyi Rendőrség vezetőjét, aki a Marosvásárhelyi Rendőr-felügyelőségen jelentette, hogy ellopták a műalkotást. A Kiss Levente által készített, mészkő installációba foglalt bronz mellszobrot az 1629-ben emelt Szűcsök és Lakatosok bástyájától  jobbra helyezték el, felavatására 2000. június 23-án került sor. A megfelezett, geometrikusan eltolt ív felirata: „In memoriam aedificatoris arcis” (Az erődítmény építőjének emlékére).

A várépítő főbíró

Borsos Tamás 1566. június 14-én született Marosvásárhelyen. 1597-ben jegyző, 1599-től 1604-ig főbíró volt – 1602-ben kezdeményezte a marosvásárhelyi Vár építését –, a dési országgyűlésen 1603-ban városi követ, 1605-től fejedelmi táblabíró, 1606-ban Bocskay fejedelemhez Marosvásárhely hódolatának megvivője, s mint ilyen a törvényhozás tagja – írja a Wikipedia. Az 1613., 1618., 1625. években az isztambuli török portán Erdély ügyvivője (nagykövete), 1615-ben a nagyszombati, 1625-ben a gyarmati békekötésnél fejedelmi biztos. 1630-ban a budai pasánál volt erdélyi követ.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Hirdetés
2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Hirdetés