Az erdőszentgyörgyi önkormányzat uniós forrásból finanszírozná a parkosítást
Fotó: Gligor Róbert László
Újra használatba veszik Erdőszentgyörgyön a városközpontban lévő, jelenleg használatlanul álló zöldövezetet, miután egy 2,5 millió lejes beruházás révén teljesen átalakították. A felújítással minden korosztály számára vonzóvá tennék a parkot.
2018. október 31., 10:042018. október 31., 10:04
Több mint másfél hektáros parkkal gazdagodhat Erdőszentgyörgy egy uniós finanszírozású projektje által.
ahol jelenleg használaton kívüli salakos pálya, kutak és valamikori melléképületek maradványai találhatók.
A tervek szerint amfiteátrumot létesítenek a terület dombos részére, ahol 40 padot is kihelyzetek. Két bejáraton lehet majd bejutni a parkba, ahová 82 féle növényt ültetnek. A területet kijelölt úton, sétányon lehet majd körbejárni, ahol szökőkút, padok, szemetes kosarak, öko-illemhely, pavilon és filagória is a pihenni vágyók kényelmét szolgálja. Ezt egészíti ki egy felnőtteknek szánt, szabadtéri fitnesz sarok.
A kisebbeknek hintákat, csúszdákat, kis házakat, homokozót, és egyéb szabadtéri játékokat helyeznek ki. A tanulóknak pedig létrehoznak egy tanösvényt, amely a környezettudatos magatartásra sarkallhatja őket.
A tervek szerint a díszkert körülbelül két éven belül készülhet el, de ezt még számos adminisztratív tényező befolyásolhatja.
Halálra gázolt a vonat a Bákó megyei Kománfalva városában egy 17 éves lányt.
Alig kezdődött el a nyár, mi a Rádió GaGánál máris napszúrást kaptunk, és zavarunkban azt sem tudjuk, hogy grillezzünk vagy dilizzünk? Vagy esetleg mindkettőt?
Anyanyelv- és irodalomból írásbeliznek hétfőn a nemzeti kisebbségekhez tartozó végzősök, ez a nyári érettségi utolsó vizsgája.
Lezárják még egy utca bejáratát Székelyudvarhelyen hétfő reggeltől, a gázhalózat bővítési munkálatai miatt – hívja fel a figyelmet közleményében a városháza.
Két hét múlva megszűnik az áramár állami támogatása. Kinek érdemes szolgáltatót váltania? Mire kell figyelni az ajánlatok összehasonlításakor? Milyen áron adják a legolcsóbb áramot? Kik kaphatják meg a tervezett új támogatást? Cikkünkben a válaszok.
Megszokott látvány vasárnap esténként a kukákból kifolyó, és a környékén szétszóródó szemét a csíkszeredai Decemberi Forradalom-lakónegyedben.
Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.
Idén nyáron véget ér a Nyerd meg az életed, új sorozattal jelentkezett a Vezércsel és az Egy szobalány vallomása írója, Tom Hardyt, Pierce Brosnant és Hellen Mirrent pedig egy kőkemény gengsztersorozatban láthatjuk. Nyár eleji sorozatajánló.
A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.
Továbbra is az intenzív osztályon kezelik Ion Iliescu volt államfőt – közölte vasárnap Facebook-oldalán a bukaresti Agrippa Ionescu sürgősségi kórház.
szóljon hozzá!