Kiadvány az akadálymentesítésért

Kétnyelvű kiadványt készül megjelentetni a Soros Oktatási Központ arról, hogy milyen problémákkal szembesülnek a megyebeli fogyatékkal élők, ha tolószékkel kelnek útra, megfogalmazva egyben a teendőket is. A Soros Oktatási Központ a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének partnereként vesz részt egy projektben, amelynek a célja az akadálymentesítés szorgalmazása.

D. Balázs Ildikó

2010. augusztus 05., 11:082010. augusztus 05., 11:08

2010. augusztus 05., 19:122010. augusztus 05., 19:12

Galéria

„Mivel nálunk a fogyatékkal élők az akadályok miatt alig-alig kerülnek az emberek látóterébe, igen kevéssé tudják, ismerik az ’egészséges’ emberek az ő szükségleteiket. És mivel nem ismerik, nem is gondolnak az akadálymentesség fontosságára. Ebből az ördögi körből kitörni csak a láthatóságuk növelésével lehet, remélem, ebben segít a kiadvány” – fogalmazott Lázár Csilla, a projekt koordinátora. Elmondta, a kiadványban foglaltakat mintegy hetven, fogyatékkal élő személlyel folytatott beszélgetésből, a polgármesteri hivatalokhoz eljuttatott kérdőívekre kapott válaszokból és azon hivatalos meg baráti levélváltásokból és tárgyalásokból merítették, melyeket közintézmények, civil szervezetek és magánvállalkozások képviselőivel folytattak január és június között.

A kiadvány részletesen kitér a jelenlegi helyzetre, arra, hogy mennyire nem bejárhatók Hargita megye legtöbb településén a középületek, az egészségügyi és oktatási intézmények, a helyi kisboltok, postaépületek, bankok, magánrendelők, gyógyszertárak és vendéglátóipari egységek. Kiderül például, hogy tizenöt Hargita megyei szállodát, panziót kerestek meg, hogy feltérképezzék azok bejárhatóságát, és csak egy szállodában találtak akadálymentes szobát, éttermet, konferenciatermet és megfelelően átalakított mellékhelyiségeket. Ugyanakkor arra is panaszkodnak a fogyatékkal élők – derül ki a kiadványból –, hogy a templomok, imaházak legnagyobb része éppúgy bejárhatatlan, mint a többi épület.

A Hargita Megyei Társadalombiztosító épülete (felvétel) mára teljes mértékben bejárható, ám nincsen parkolója, így továbbra is nehéz megközelíteni – panaszolják az érintettek. De nem csak a közlekedéssel, az ügyintézéssel adódnak problémák, hanem a fogyatékkal élők foglalkoztatásával is – derült ki.

Statisztikai adatok szerint 2010 első negyedévében az 5973 fogyatékkal élő felnőtt korú közül mindössze 286 személy volt alkalmazásban. „Szeretnénk, ha kiadványunk nem csupán érdekes olvasmány lenne, hanem hasznos kézikönyv is, mely segíti mindazok munkáját, akik mindenki számára egyenlő esélyeket és akadálymentes környezetet kívánnak biztosítani Hargita megyében” – fogalmazott Lázár Csilla.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Ítéletidő Bodzavidéken: dió nagyságú jégdarabok hullottak

Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.

Ítéletidő Bodzavidéken: dió nagyságú jégdarabok hullottak
2025. augusztus 22., péntek

Két gyermeket gázoltak el egy marosvásárhelyi gyalogátjárónál

Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Két gyermeket gázoltak el egy marosvásárhelyi gyalogátjárónál
2025. augusztus 22., péntek

A szemünk láttára alakul át a Nagy Imre Általános Iskola udvara

A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.

A szemünk láttára alakul át a Nagy Imre Általános Iskola udvara
2025. augusztus 22., péntek

Védelmi miniszter: nem kezdődik semmiféle háború, és nem soroznak be senkit a hadseregbe

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem kezdődik semmiféle háború, és nem soroznak be senkit a hadseregbe
2025. augusztus 22., péntek

Új iskolabuszokkal kezdődik az új tanév Hargita megyében

Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.

Új iskolabuszokkal kezdődik az új tanév Hargita megyében
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: ekkora támogatás jár elektromos autó vásárlása esetén

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: ekkora támogatás jár elektromos autó vásárlása esetén
2025. augusztus 22., péntek

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában
2025. augusztus 22., péntek

Nem elhanyagolható erősségű földrengés volt péntek délután Târgu Jiutól alig 16 kilométerre

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.

Nem elhanyagolható erősségű földrengés volt péntek délután Târgu Jiutól alig 16 kilométerre
2025. augusztus 22., péntek

Szinte az összes tanár marad ugyanabban az iskolában az óraszámok növelése után is

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.

Szinte az összes tanár marad ugyanabban az iskolában az óraszámok növelése után is
2025. augusztus 22., péntek

Árvízkészültség mindhárom székelyföldi megye folyóin

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.

Árvízkészültség mindhárom székelyföldi megye folyóin