Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Két gépjármű ütközött össze Ozsdola közelében csütörtökön délelőtt, a balesetben két személy megsérült.
2024. augusztus 29., 13:542024. augusztus 29., 13:54
Egy személyautó és egy kisbusz ütközött össze a 2D jelzésű országúton, Ozsdola közelében. A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 45 éves Kolozs megyei férfi személygépkocsival közlekedett az említett útszakaszon Vráncsa megye irányába, amikor
A balesetet követően a 45 éves férfi által vezetett gépkocsiban utazó két nő megsérült. Őket a helyszíni vizsgálatokat követően kórházba szállították.
A balesetben érintett két sofőrnél alkoholszondás vizsgálatot végeztek a rendőrök, amelynek eredménye szerint egyikük sem fogyasztott alkoholt a történteket megelőzően.
A mentés és helyszínelés ideje alatt a forgalom rendőri irányítással, egy sávon haladt. A rendőrök folytatják a nyomozást a baleset pontos körülményeinek tisztázása érdekében.
Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.
szóljon hozzá!