
Fotó: Lukácsi Lehel
Az új tanév új iskolaigazgatókat is hozott számos tanintézmény élére Maros megyében, de a szokásjog és a méltányos együttélés jegyében a magyar iskolavezetők helyére ismét magyar igazgatók kerültek. Sőt, a marosvásárhelyi Bernády György Általános Iskolát is magyar igazgató vezeti szeptember elsejétől.
2024. szeptember 11., 12:232024. szeptember 11., 12:23
Az iskolaigazgatók egy része versenyvizsgával foglalja el az állását, de olyan iskolavezetők is vannak, akik főtanfelügyelői kinevezéssel töltik be a funkciót. Az ő kinevezésük az aktuális tanév végéig szól, vagy egy azt megelőző visszavonásig, illetve a versenyvizsgáig, ha közben szerveznek olyat. Augusztus 31-én lejártak a kinevezések, a legtöbb iskolavezető megtarthatta funkcióját, ők meg is kapták szeptember elsejével az újabb kinevezést.
Így történt a marosvásárhelyi Szász Albert Sportiskolában is, ahol csak egy igazgatóhelyettes maradt, és a szászrégeni Augustin Maior Általános Iskolában is csak két aligazgatói poszt maradt az osztályok számának csökkenése miatt idéntől, de abban az iskolában nincs is magyar tagozat, ott német tagozat működik kisebbségi osztályként.
Ugyanakkor több intézményben váltás történt az igazgatói vagy aligazgatói székben – magyarázta a megye főtanfelügyelő-helyettese, Antal Levente Mihály.
Ákosfalván és Koronkán – ahol már hosszú évek óta vezették magyar iskolavezetők a tanintézményeket – személyes vagy egészségügyi okokra hivatkozva benyújtották a felmondásukat a korábbi igazgatók. Helyettük szintén magyar ajkú igazgatókat neveztek ki – tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A koronkai iskolában Dósa Ibolya helyét Novák Csaba vette át szeptember elsejétől
Fotó: Haáz Vince
Ákosfalván Józsa Gabriella helyett Máthé Delinke tölti be az igazgatói tisztséget szeptember elsejétől, a koronkai iskolában pedig Dósa Ibolya helyét Novák Csaba vette át.
– tette hozzá Antal Levente Mihály. Itt az elmúlt évben lemondott Kupán Edit iskolaigazgató, és utána román igazgatót neveztek ki, de idén újra magyar iskolaigazgató került a Bernády élére Simon Imola-Zsuzsanna személyében.
Több iskolában aligazgató-váltás történt: például a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban Zalányi Erzsébetet nevezték ki aligazgatónak, a nagyernyei Apafi Mihály Áltános Iskolában Ferenczi Imola Tímea tölti be az aligazgatói állást, az ákosfalvi intézményben pedig Szilághi Sándor Csaba lett az igazgatóhelyettes.
Egy emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyben huszonhét Bihar megyei helyszínen tartottak házkutatásokat kedden a rendőrség, valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársai.
Rendőrségi vizsgálat indult, miután egy 71 éves beteg a marosvásárhelyi sürgősségi kórház harmadik emeletéről lezuhant. A férfi egy melléképület tetejére esett, a balesetet követően pedig a sürgősségre szállították.
Érdemes figyelemmel követni az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatait a kánikulában, hiszen többek között azt is láthatjuk, hogy mennyinek érződik a valós hőmérséklet.
A 2025-2026-os tanévben/egyetemi évben 3,518 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult a hazai oktatási rendszerben, 33 100 fővel több, mint az előző tanévben/egyetemi évben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Három személyautó ütközött a marosvásárhelyi Pandúrok sugárúton kedden délelőtt. Két ember sérült meg, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Vörös jelzésű hőségriasztás lépett életbe újra kedd délelőttől Maros megyében is. A rendkívüli meleg miatt a tűzoltók a hőguta, a vízbe fulladás és a szabadtéri tüzek megelőzésére figyelmeztetik a lakosságot.
Zivatarokra figyelmeztető sárga és narancssárga jelzésű riasztásokat adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Több napja keresnek egy embert a Brassó megyei Viștea-víztározóban, egy tinédzser pedig a Szeret-folyóba fulladt bele hétfőn este Bákó megyében.
szóljon hozzá!