
Ráduly István, Kovászna megye prefektusa. Archív
Fotó: Ráduly István prefektusi kabinetje
Az elmúlt egy hónapban 121 személy hunyt el Kovászna megyében koronavírus-fertőzésben – mondta el keddi sajtótájékoztatóján Ráduly István, Kovászna megye prefektusa. Hozzátette, közben változatlanul alacsony, hozzávetőleg 30 százalékos az átoltottság, amivel a megye sereghajtó az országban.
2021. november 23., 19:142021. november 23., 19:14
Kovászna megyében naponta négy-öt elhalálozás hozható összefüggésbe a fertőzéssel, miközben iratkozás és sorban állás nélkül rendelkezésre áll a védőoltás, mondta a prefektus. Az elhunytak 82 százaléka 65 évesnél idősebb volt és társbetegségeik is voltak, ám a fertőzés súlyosbította az állapotukat. Országos szinten az elhunytak mintegy 10 százaléka oltott, Háromszéken ennél alacsonyabb az arányuk.
Az elmúlt 30 nap alatt Kovászna megyében 16 594 adag oltást adtak be, ennek jelentős része második vagy harmadik dózis volt. Naponta átlagosan valamivel több mint 500 oltást használnak fel, de ebből az első adagot felvevők száma ritkán haladta meg a százat. Háromszéken a legtöbb aktív fertőzött november 4-én volt, amikor 1347 aktív esetet tartottak nyilván, és ezen a napon haltak meg a legtöbben, tizenöten. A legtöbb vakcinát október 28-án vették fel, 1424 dózist, a legkevesebbet hétfőn, 302 adagot.
– mondta a prefektus. Hozzátette, Nyugat–Európában ismét sok új fertőzött van, de a magas átoltottság miatt viszonylag kevés a súlyos eset és alacsony a halottak száma. Amikor ez a magas fertőzésszám a karácsony körüli „népvándorlással” hozzánk is begyűrűzik, várhatóan ismét megugranak majd a számok, csak nálunk több lesz a halott. Ezért még mindig nem késő kérni az oltást, vagy felvenni a második vagy harmadik adagot – véli a prefektus.
Ráduly István arra inti a háromszékieket, hogy igyekezzenek megkülönböztetni az oltást egyértelműen támogató, valós szakértők – példaként említette Barabási Albert-László világhírű hálózatkutatót és a Cambridge-i Egyetemen doktorált Fejér Szilárd vegyészt – tudományosan alátámasztott véleményét az oltásellenes elméletektől, amelyeket azok terjesztenek, akik „ezelőtt néhány hónappal még nem tudták, hogy mi a különbség a baktérium és vírus között”.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
7 hozzászólás