Nem adták át a BNR épületét Sepsiszentgyörgyön, mivel a hatályos törvények értelmében az a végrehajtó, akinek a visszahívását kezdeményezték, addig nem folytathatja le az eljárást, míg a bíróság nem hoz döntést az ügyben. A nemzeti bank egykori épületébe Tőkés László is ellátogatott, kifejtve álláspontját, mivel tűrhetetlennek tartja ezt a helyzetet.
Háromszéken tartózkodik a brit trónörökös. Károly herceg néhány napos magánlátogatásra jött Székelyföldre, akárcsak az elmúlt évben.
A magyarság méltóságát sértő politikát folytat a Ponta-kormány azzal, hogy a Román Nemzeti Bank egykori székházát átadta az ortodox egyháznak Sepsiszentgyörgyön – jelentette ki Tőkés László, az EMNT elnöke, EP-képviselő.
Megnyílt csütörtökön a Kárpát Régió Üzleti Hálózat irodája, melynek az Inkubátorház ad otthont. A megnyitót követően szakmai konferenciára kerül sor.
Családbarát önkormányzat díjat kapott Sepsiszentgyörgy az RMDSZ-től. A díjat Kovács Péter a szövetség főtitkára adta át szerdán Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármesternek.
Franz Kafka A per című regénye alapján készül új bemutató a sepsiszentgyörgyi M-Studio mozgásszínháznál.
Villámlátogatást tett Kézdivásárhelyen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Néppárt tiszteletbeli elnöke. A politikus rövid kortesbeszédet tartott, majd ismertette az EMNP céljait.
A Mikesek ősi földjére vetül fenyegető árnyként, ha az ortodox egyház megépíti a Zágonbárkány legmagasabb pontjára tervezett hálaadó vaskeresztjét – húzta meg a vészharangot a Magyar Polgári Párt.
Háromszéken kedden 75 liter eső hullott egy négyzetméterre, aminek következtében jelentősen megemelkedett a folyóvizek szintje, utakat, termőföldeket öntött el az ár.
Idén is megszervezik a Jazz és Improvizációs Zenei Tábort Háromszéken. A nyári képzésre július 9–15. között kerül sor.
Orvosi lakrészeket adtak át kedden Kézdivásárhelyen, egy vállalkozó támogatásával.

Több ezren – köztük rengetegen népviseletbe öltözve – vettek részt idén is a Kárpát-medence legnagyobb ételszentelésén Csíkszeredában.
Halasztódnak a nagyszabású árvízvédelmi munkálatok Sepsiszentgyörgyön, bár a hatástanulmányt megrendelte, nem lehet tudni, a környezetvédelmi minisztérium mikor ad pénzt az egymillió euró értékű beruházásra.
Emberre támadtak Sepsiszentgyörgy közelében a juhászkutyák, az ebek tizedelik a vadállományt, a hatóságok tehetetlenek. Az elmúlt napokban két esetben is emberre támadtak a nyájat őrző ebek, az egyik áldozat súlyos sérülésekkel került kórházba.
A háromszékiek 82 százaléka adta le adóbevallását a május 25-i határidőig, 62 százalékuk rendelkezett a két százalék átutalásáról.
Egész nyárra foglalt a sepsibesenyői diáktábor, mivel az egyik legolcsóbb nyaralási lehetőség a diákok számára. Van azonban olyan tematikus tábor is, amely akár ezer lejbe kerül néhány napra.
Politikamentesen, tanulságokat összegezve zajlott Sepsiszentgyörgyön a Nemzeti Összetartozás Napja, melynek meghívottja Böjte Csaba ferences atya volt.
Az Erzsébet parkban, az országzászló helyén tartotta Trianon-megemlékezését idén is a háromszéki Magyar Polgári Párt. A rendezvényre meghívták a többi magyar politikai alakulat képviselőit is, de csak az EMNP vezetője vett részt a megemlékezésen.
Együttműködési szerződést írt alá hétfőn az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna és Brassó megyei szervezete. Nemes Előd a néppárt háromszéki elnöke hangsúlyozta, kezdeményezik, hogy a két megye önkormányzatai is kössenek megállapodást, Brassó kerüljön be a háromszéki önkormányzat szórványprogramjába. Ugyanakkor szorgalmazzák, hogy a két megye városai, falvai is kössenek testvértelepülési szerződéseket.