Kutyabarátokat várnak közmunkázni a Benji Állatvédő Egyesület tagjai hétvégén, amikor több száz méter kerítést építenek a menhelynek.
KreaTúra néven szerveznek tábort iskolásoknak, a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa rendezvény keretében.
Lassan elkészül a második Székely Vágta végleges programja, a pálya elrendezése folyamatban van. A versenyeket a Duna Televízió élőben közvetíti.
Önkéntes fiatalok jelentkezését várja a Turulmadár Ifjúsági Iroda nyári programjai megvalósításához.
Befejezte a Szülőföldön magyarul program pályázatainak feldolgozását, és felterjesztette a támogatásra javasoltak listáját az alapkezelőhöz a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Az ígéretek szerint a hónap végéig mintegy 110 ezer pályázónak fizetik ki a támogatást.
Ingyenes szakképzésen vehetnek részt az idén végzett diákok. Ehhez azonban nyilvántartásba kell vetessék magukat a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél.
Spanyolországban és Németországban gyakorlatoznak azok a munkanélküliek, akik részt vettek a munkaerő-elhelyező ügynökség tanfolyamain.
Háromszéki értékeket mutattak be a Hungarikum Napokon Nagyszebenben.
Megkezdődött a horgászidény, de csak engedéllyel lehet hódolni ennek.
Tagadja Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa, hogy etnikai megfontolásból támadta meg a háromszéki és a helyi tanácsok több, korábban elfogadott határozatát.
A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar erdélyi turnéját népszerűsítő óriásplakátba kötött bele Kovászna megye prefektusa.
Hétfőn még nem tudhatták a nagyborosnyói és kökösbácsteleki lakók, hogy néhányuk otthonát csütörtökön már csak csónakkal lehet megközelíteni. Az árvíz nem kímélte sem a házakat, sem a háziállatokat – nyomában csak sár és elkeseredés maradt.
A krumplitermelőket segítené Codrin Munteanu. Kovászna megye prefektusa hétfőn sajtótájékoztatón elmondta, rendelettel munkacsoportot hoz létre, amelynek az lesz a feladata, hogy felleltározza a termesztők gondjait, megoldásokat javasol és fejlesztési stratégiát a mezőgazdasági minisztérium, illetve a kormány elé terjesztik.
Háromszéknek 386 200 lejt utalt ki az oktatási minisztérium az előkészítő osztályok speciális bútorzattal való felszerelésére.
A szúnyogok időszaka következik, ezért az egészségügyi intézmény vezetősége a szúnyogirtást szorgalmazza.
Kilenc sepsiszentgyörgyi óvoda nyert fejlesztő játékcsomagot a Háromszéki Közösségi Alapítvány révén.
Érintsd meg a történelmet! – ezzel a címmel zajlott hétvégén a Keleti-Kárpátok Múzeumának programja Sepsiszentgyörgyön.
A sepsiszentgyörgyi Lakossági Tanácsadó Iroda hasznos információkkal látja el a végzős diákokat: különböző állami támogatásokról, pénzbeli juttatásokról és kedvezményekről tájékoztatja az érdeklődőket.
Első alkalommal szerveztek ifjúsági napokat Orbaiszéken.