A IV. Székelyföldi Vadásztalálkozón ünnepélyes keretek közt, a szakma legnagyobb szintű titulusát kapja meg a sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeum október 4-én.
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház Sürgősségi Osztályán szombaton egy medvetámadás áldozatát látták el, sérülései nem életveszélyesek – számolt be az intézmény szóvivője.
Az érintettek tájékoztatása érdekében az interneten is hozzáférhetővé tette a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség azon személyek listáját, akik nem vették még magukhoz munkakönyveiket.
A vízhálózat felújítási-, és bővítési munkálatok miatt zárva tart a sepsiszentgyörgyi uszoda, valamint a strand is. A város több pontján is folynak ezek a munkálatok, ezeken a helyeken is elzárják a vizet.
Egy hét múlva startol a harmadik KreaTúra tábor, a szervezők és diákok már izgatottan várják a programok kezdetét. A résztvevőknek máris van feladatuk: selfie-t kell készíteniük a kedvenc könyvükkel, ami aztán felkerül a tábor honlapjára.
Pénteken folytatódik a múzeumkerti koncertsorozat Sepsiszentgyörgyön. Ezúttal az Experimental zenekar mutatkozik be a közönségnek.
Második alkalommal szervezték meg Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Blues Fesztivált, melynek nyitónapján az időjárás miatt másfél órás késés csúszott a programba, de a hangulat így is fergetegesre sikeredett.
Sepsiszentgyörgyön is megnyílt a Pszichiátria – Károkozás és halálesetek című kiállítás, amely a pszichiátriai jogsérelmeket, visszaéléseket tárja fel.
Elkezdődött az idei pótérettségi, melyre 590 diák iratkozott be – tájékoztat a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség.
Több olyan panasz is érkezett az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetéhez, amelyek alapján az EMNP által aláírásokra megbízottak becsapják a választópolgárokat – áll az RMDSZ közleményében, amelyet az EMNP kézdiszéki elnöke aljas támadásnak minősít.
Átadták a bölöni kezelőközpontot is. A sugásfürdői, előpataki, málnásfürdői és oltszemi központokhoz hasonlóan a fürdő a község határában épült fel, meleg és hidegvizes fürdővel, szaunával, sportgépekkel várja a gyógyulni vágyókat.
Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes, szelíd patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.
A székelyföldi megyék és az azonos nevű városok szorosabb együttműködését, amolyan testvértelepülési szerződés megkötését szorgalmazzák az elöljárók.
Hőségriadó van érvényben Háromszéken, ennek nyomán a munkaügyi felügyelőség rendhagyó intézkedéseket rótt a munkaadókra is. Csütörtökön a déli órákig a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban egyetlen esetet kellett ellátni a hőség miatt.
Két kiállítás megnyitójára is sor kerül, valamint néptánctalálkozót is szerveznek a hosszú hétvége alatt Háromszéken.
Munkabörze, képzések és külföldi állásajánlatok várják az állástalanokat a munkaerő-elhelyezési ügynökségnél. Az igazgató szerint ezek az ajánlatok visszaszoríthatják a munkanélküliséget.
Csütörtökön adják át a bölöni kezelőközpontot és a zalánpataki népi fürdő is megújul a helybéliek és magyarországi önkéntesek segítségével.
Augusztus 13-án nagyjából a Kézdiszentléleken elhunyt motoros emlékére szervezett akcióval egyidőben újabb súlyos közúti baleset történt, ezúttal Bereck közelében. Egy személy súlyosan megsérült.
A kézdiszentléleki motoros baleset helyszínén segíteni megálló férfi elleni gyilkossági kísérlet gyanújával egy személyt őrizetbe vettek, majd előzetes letartóztatásba helyeztek – tájékoztatta portálunkat Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő.