Több száz vadász és érdeklődő a Székelyföldi Vadásznapokon

Sikeres és gazdag volt a negyedik vadásztalálkozó, mely most már egész Székelyföldre kiterjed, és melynek több száz vendége volt hétvégén. A meghívottak és érdeklődők trófeakiállításon, kézműves vásáron, festmény-kiállításon vehettek részt.

Hétfőn kezdődik a bálványosi út aszfaltozása

A kézdivásárhelyi Ady Endre és a torjai út kereszteződésétől kezdődnek a felújítási munkálatok október 6-tól, amely során 18 kilométernyi utat aszfaltoznak Bálványos irányába – közölte Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája.

2014. október 03., péntek

Újraindul a Youthbank program

Sepsiszentgyörgyön és Baróton is újraindul a Youthbank program, amely során helyi fiatalok előzetes felkészítést követően adománygyűjtési tevékenységet folytatnak. A begyűlt pénzösszegből ifjúsági terveket valósítanak meg.

Újraindul a Youthbank program
Újraindul a Youthbank program
2014. október 03., péntek

Újraindul a Youthbank program

2014. október 03., péntek

Egészségügyi szűrőprogram Erdővidéken

Ingyenes szűrőprogram keretében mérik fel az erdővidékiek egészségi állapotát jövő héttől magyarországi orvosok.

Egészségügyi szűrőprogram Erdővidéken
2014. október 03., péntek

Százötven állás és képzések munkanélkülieknek

Száznál is több állást kínálnak a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségnél, a kínálat azonban nem mindig találkozik a kereslettel. A hosszú ideje állás nélküli, vidéki romáknak képzést is szerveznek.

Százötven állás és képzések munkanélkülieknek
2014. október 02., csütörtök

Különjárat a Székelyföldi Vadásztalálkozóra

Szombaton, október 4-én kerül sor a IV. Székelyföldi Vadásztalálkozóra az árkosi kastélykertben. A rendezvényre a Multi-Trans Rt. különjáratai szállítják az érdeklődőket – tájékoztattak a szervezők.

Különjárat a Székelyföldi Vadásztalálkozóra
2014. október 02., csütörtök

Hunyad megyei turnén az Osonó

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást október 2-án, Déván mutatták be, 3-án, Csernakeresztúron és 4-én, Lupényben láthatja a közönség a Kovászna Megye Tanácsa által támogatott Szórványprogram részeként.

Hunyad megyei turnén az Osonó
Hunyad megyei turnén az Osonó
2014. október 02., csütörtök

Hunyad megyei turnén az Osonó

2014. október 02., csütörtök

Újabb kórházi osztályokat költöztetnek

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházfőépületének A és B szárnyában zajló korszerűsítési munkálatok adott osztályok, részlegek, irodák időszakos elköltöztetését feltételezik. Ezúttal a Kardiológia Osztály költözik – tájékoztatott Nagy D. István.

Újabb kórházi osztályokat költöztetnek
Újabb kórházi osztályokat költöztetnek
2014. október 02., csütörtök

Újabb kórházi osztályokat költöztetnek

2014. október 02., csütörtök

Bemutatták Székelyföld első városi mobilalkalmazását

Letölthetővé vált a Mozgópont nevet viselő, Székelyföldön egyedülállónak számító városi alkalmazás okostelefonokra, amely Sepsiszentgyörgy fontos információit, az intézmények elérhetőségeit, illetve folyamatosan frissülő programajánlót is tartalmaz.

Bemutatták Székelyföld első városi mobilalkalmazását
2014. október 02., csütörtök

Újabb nagy beruházás a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban

Hivatalosan is átadták csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház Reumatológia Osztályát. Ugyanakkor újra kinevezte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke András-Nagy Róbertet a kórház menedzseri tisztségébe.

Újabb nagy beruházás a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban
2014. október 02., csütörtök

Módosult a könyvtár programja

Épületfelújítási munkálatok és leltározás miatt néhány napig módosul a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár programja. 

Módosult a könyvtár programja
Módosult a könyvtár programja
2014. október 02., csütörtök

Módosult a könyvtár programja

Test a vászna a tű és tinta mesterének | Mesterségem címere
Megnyitás

Test a vászna a tű és tinta mesterének | Mesterségem címere

Magnómotorból és gitárhúrból barkácsolt géppel kezdte, ma profiként dolgozik Sepsiszentgyörgyön Huszár Farkas Gábor, becenevén Szikra. A tetoválóművész munkái között egyedi, divatos és igazán merész minták is szerepelnek.

2014. október 02., csütörtök

Az időseket és ápolókat ünnepelték Sepsiszentgyörgyön

Háromszéken is megemlékeztek október elsején az idősekről, a Diakónia Keresztyén Alapítvány által szervezett eseménysorozaton kevesen, de annál nagyobb érdeklődéssel vettek részt az idősek.

Az időseket és ápolókat ünnepelték Sepsiszentgyörgyön
2014. október 01., szerda

Kamerák és új körforgalmak Sepsiszentgyörgyön

A városlakók igénylésére összesen harmincegy kamerát szereltek fel az elmúlt évben Sepsiszentgyörgyön, így hetven százalékát lefödték azoknak a területeknek, ahol rendbontásokat észleltek.

Kamerák és új körforgalmak Sepsiszentgyörgyön
2014. október 01., szerda

Antal Árpád: életképes lenne a Székelyföld

Gazdasági szempontból életképes lesz az autonóm Székelyföld, az RMDSZ autonómiatervezetében arra is vannak megoldások, hogyan lehet biztosítani a fenntartáshoz és a fejlesztéshez szükséges bevételeket – szögezte le Antal Árpád.

Antal Árpád: életképes lenne a Székelyföld
2014. október 01., szerda

Százhatvan esemény hatvan településen

Először zajlik ősszel a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok, illetve az RMDSZ Maros megyei szervezete rendezésében a Székelyföld Napok. Nemcsak az időponton változtattak, hanem igyekeztek szakmai ismérvek alapján összeállítani.

Százhatvan esemény hatvan településen
Százhatvan esemény hatvan településen
2014. október 01., szerda

Százhatvan esemény hatvan településen

2014. október 01., szerda

Tucatnyi térfigyelő Kézdiszentléleken

Nemsokára egy tucat kamerát helyeznek üzembe a település különböző pontjain – tájékoztatott Baróthi Balázs, Kézdiszentlélek alpolgármestere.

Tucatnyi térfigyelő Kézdiszentléleken
Tucatnyi térfigyelő Kézdiszentléleken
2014. október 01., szerda

Tucatnyi térfigyelő Kézdiszentléleken

2014. október 01., szerda

Zöldenergia székely falvaknak

Egy falu közösségi intézményeinek biztosít energiafüggetlenséget a sepsiszentgyörgyi Green Energy klaszter. A közösségi megújuló energiarendszer kiépítésére vonatkozó projektjüket egy, a székelyföldi városban megszervezett konferencián mutatták be.

Zöldenergia székely falvaknak
Zöldenergia székely falvaknak
2014. október 01., szerda

Zöldenergia székely falvaknak

2014. október 01., szerda

Gyorshajtókat fékeztek meg

A napokban a Kovászna és Hargita megyei közlekedésrendészek 130 sofőrt büntettek meg gyorshajtás miatt Háromszéken.

Gyorshajtókat fékeztek meg
Gyorshajtókat fékeztek meg
2014. október 01., szerda

Gyorshajtókat fékeztek meg

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye