Készül a sepsiszentgyörgyi főtér kialakítása miatt szükséges közlekedési változásokat érintő tanulmány, ugyanakkor egy kerékpárút-hálózat kiépítését is tervezi az önkormányzat 2016 tavaszán.
2015. augusztus 26., 20:362015. augusztus 26., 20:36
Sikerült a most kiépülő főtéren a munkálatokat úgy időzíteni, hogy amíg a belvárosban más utcákban zajló korszerűsítések be nem fejeződnek, addig ne kelljen lezárni a Tamási Áron Színház, valamint a Székely Mikó Kollégium előtti szakaszt. Mivel a főtér esetében a víz- és gázvezetékek kicserélése is megtörtént, így a munkálatok a megfelelő ütemben haladnak, előreláthatóan október elejétől lép érvénybe az új forgalmi rend, amelyről szeptember 20-áig a helyieket is értesítik, hogy előre felkészülhessenek a változásokra.
A taxisokkal is most véglegesítették a megegyezéseket. Ők eddig a Sugás Áruház épülete előtt, valamint a Szabadság téren várakoztak klienseikre, ezután azonban egy taximegálló a Petőfi Sándor, egy a Gábor Áron, kettő pedig a Szabadság utcában lesz kialakítva, valamint megmarad a Sugás Áruház előtti parkoló is. Nem lesz húsz engedélyezett hely egy-egy taximegállóba, kevesebbet biztosítunk számukra, és folyamatosan ellenőrizni fogjuk ezután, hogy betartják-e a megszabott feltételeket – magyarázta Antal Árpád polgármester, aki rámutatott: az intézkedésnek köszönhetően az elkövetkezendőkben kevesebbet kell gyalogoljon a városközpontban az, aki a taxisok szolgáltatását akarja igénybe venni. A buszok tekintetében az 1-es járat útvonala változik, de a megállók helyei maradnak, míg a 2-es járat esetében egy megálló fog változni: ezután nem az Erzsébet-park alsó felében, hanem a Gábor Áron utcában fog megállni.
A bicikliutakon is változtatnának: a Sepsi Bike Egyesület korábban egy tanulmányt is leadott, hogy összefüggő hálózattá alakítsák a megyeszékhely kerékpárútjait. Antal Árpád ezzel kapcsolatban elmondta, a tapasztalat azt mutatja: az ezen a területen dolgozó szakemberek bevonása kikerülhetetlen. Ők azok, akik speciális szoftvereket használva lemodellezik, hogy melyik útkereszteződésnek vagy körforgalomnak mekkora a terhelése az egyes közlekedési változtatások alkalmával, és ezt fontos figyelembe venni – összegzett az elöljáró.
Kísérleti jelleggel olyan parkolási bérletet is bevezetnek novembertől, amely a belvárosban lakók és dolgozók számára nyújt kedvezményt. Az említett hónapban, valamint decemberben lemérik, hogy a kedvezménnyel megszólított célcsoport milyen mértékben használja a parkolókat, illetve már októbertől ellenőrzik, hogy ki nem vált jegyet fizetéses parkolóhelyeken – tájékoztatott Antal Árpád, aki hozzátette: vannak a belvárosban olyan intézmények, amelyeknek van saját parkolójuk, ám mégsem használják az ott dolgozók, hanem a belvárosban található ingyenes helyeket foglalják a központba ügyet intézni érkezők elől. Bár népszerűtlen döntés, de minden intézménynek kötelessége megoldani a parkolást, s erre kötelezni is fogja az önkormányzat őket: a parkolóhelyeket vagy meg kell vásárolniuk, vagy az említett bérletet kell kiváltaniuk – zárta gondolatait Antal Árpád.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!