Lassan elkészül a második Székely Vágta végleges programja, a pálya elrendezése folyamatban van. A versenyeket – akárcsak tavaly – a Duna Televízió élőben közvetíti, a stáb már helyszíni szemlét is tartott.
2012. június 20., 10:502012. június 20., 10:50
2012. június 21., 10:112012. június 21., 10:11
Kilenctagú stáb mérte fel a terepet az Óriáspince-tetőn, az élő közvetítés napján ennél jóval többen dolgoznak majd. A tervek szerint 14 kamera, 2,5 km kábel, egy műholdas közvetítőkocsi, egy kitelepített beszélgető stúdió, egy, a tömegben mozgó közvetítőpont, 70 tagú, helyi erőkkel megerősített, operatőrökből, kép-és hangvágókból, szerkesztőkből, rendezőből, műsorvezetőkből álló tévéstáb dolgozik majd az élő közvetítéskor, július 15-én – közölték a szervezők.
A Duna Televízióban 180 percet adnak élőben, ezek román idő szerint a következőképpen oszlanak meg: első bejelentkezés 13.10–13.55 óra között; a második élő közvetítés 14.30–15.30 között; a harmadik 16.30–17.00 óra között lesz; az utolsó, egyben a döntő és a díjátadás a 18.00–18.45 közötti bejelentkezésben lesz látható. A négy élő kapcsolásban bemutatkoznak az induló települések és azok lovas képviselői is, a nézők ízelítőt kapnak a programokból és végignézhetik a vágtafutamokat is.
A futamok mellett számos kulturális és szórakoztató programot kínálnak a szervezők. Díjugrató verseny, Puszta Ötös és csikós bemutató, solymászati bemutató, a Kassai Lovasíjász Iskola erdélyi csapatának bemutatója, díjlovaglás, hírességek fogathajtó versenye és vágtája, lósimogatás, pónilovazás szerepel a programtervezetben, mindezek mellett a Kálnoky lovarda lovasai előadják a Szent György-legenda lovas változatát, a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a háromszéki barantacsapatok a Zalán futása című lovasbemutatóval készülnek.
A kísérő rendezvények sokasága miatt kétnaposra bővült a Székely Vágta. A lovaseseményre július 14–15. között kerül sor az Óriáspince-tetőn.
szóljon hozzá!