
Fotó: Kristó Róbert
Sürgősen véradókat keres a vérközpont, egy másfél éves kisgyerek és egy sepsiszentgyörgyi férfi életmentő műtétjéhez. A két szükséges vércsoport AB és 0 negatív.
2014. február 18., 12:282014. február 18., 12:28
2014. február 18., 13:192014. február 18., 13:19
Felhívással fordul a lakossághoz a sepsiszentgyörgyi székhelyű megyei vérközpont, ugyanis ritka vércsoportú véradókat keresnek. Claudia Savu igazgató elmondta, egy másfél éves kisgyerek marosvásárhelyi szívműtétjéhez három egység, azaz 4,5 deciliter AB típusú negatív vér szükséges, míg egy sepsiszentgyörgyi férfi műtétjéhez 0 RH negatív vérre lenne szükség.
A donorokat naponta reggel 9 és 11 óra között fogadják a vérközpont Bánki Donát utcai rendelőjébem, ugyanakkor más vércsoportú önkénteseket is várnak, hiszen a véradó bármely csoportba is tartozzon, életet ment azzal, ha segítséget nyújt – tette hozzá az igazgató. Véradásra 18 és 65 év közötti egészséges felnőttek jelentkezhetnek, előtte pedig reggelizni is szabad, de lehetőleg kerülni kell a zsíros, nehéz ételeket. Fontos továbbá, hogy a véradó elegendő folyadékot igyon a vérvétel előtt. Az igazgató kiemelte: a férfiak többször adhatnak évente vért, mint a nők – előbbiek öt, utóbbiak három alkalommal élhetnek a lehetőséggel. Két véradás között legkevesebb két hónapnak kell eltelnie. A vér vizsgálata során meghatározzák a vércsoportot, kimutatják az esetleges vírusokat és betegségeket a szervezetben, de AIDS-tesztre is sor kerül. Ezt követően végzik el a vizsgálatokat arra vonatkozóan, hogy a betegnek megfelel-e a véradó vére.
| Vércsoport | Adhat | Kaphat |
| A+ | A+; AB+ | A+; A-; 0+; 0- |
| 0+ | 0+; A+; B+; AB+ | 0+; 0- |
| B+ | B+; AB+ | B+; B-; 0+; 0- |
| AB+ | AB+ | Bárkitől |
| A- | A+; A-; AB+; AB- | A-; 0- |
| 0- | Bárkinek | 0- |
| B- | B+; B-; AB+; AB- | B-; 0- |
| AB- | AB+; AB- | AB-; A-; B-; 0- |
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!