Fotó: Nagy D. István
Személyzet és ingatlanhiánnyal is meg kell küzdenie a háromszéki önkormányzat a szociális háló intézményrendszerének fenntartása érdekében.
2013. április 10., 15:082013. április 10., 15:08
Állandó kihívást jelent Kovászna Megye Tanácsának a szociális hálót alkotó, önkormányzati hatáskörbe tartozó szolgáltatások biztosítása. Az évente erre a célra áldozott jelentős összeg mellett a rendszer túlterhelt, ugyanakkor egyre több a feladat – tájékoztatott Tamás Sándor, az önkormányzat vezetője. A megyei tanács idén 27 százalékot fordít a működésre előirányzott összegből a szociális háló biztosítására. Ez 1200 árva gyerek, több mint 4500 fogyatékkal élő személy gondozását, illetve egy öregotthon fenntartását jelenti. Emellett három egyházi, szociális szolgáltatásokat biztosító szervezetet is támogatnak.
A Székelyhon.ro érdeklődésére Tamás Sándor kifejtette, hogy az említett szám évről évre nő, és ez már most is komoly problémák elé állítja az önkormányzatot. Az egyik gond az ingatlanok befogadóképessége, hiszen szinte minden a szociális és gyermekjogvédelmi vezérigazgatóság ügykezelésébe tartozó ingatlan lassanként zsúfolttá válik. Emellett ezen a téren is jelentős gond a személyzethiány. A kormány személyzetpolitikája, amely szerint hét eltávozott alkalmazott után lehet egyet felvenni, a szociális hálózatban nagy nehézségeket okoz. Az emberhiány mellé jön még az is, hogy a bérek is a közszférában megengedett szinten vannak, azaz több esetben még az elfogadható megélhetést sem lehet biztosítani belőlük.
Az ingatlanproblémát illetően tárgyalások folynak az oltszemi kisegítő iskola, egykori Mikó-kúria külföldön élő tulajdonosaival, akik a közelmúltban jelezték, hogy eladnák az ingatlant. Tamás Sándor szerint egyelőre konkrét megegyezés nem született, de feltett szándékuk, hogy Bodok önkormányzatával közösen megvásárolják az ingatlant, hiszen a tanintézeten túl más szociális létesítményekre is fel lehetne használni a hozzá tartozó, negyven hektárt meghaladó területet.
Vass Mária (fotó), a Kovászna Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság vezetője érdeklődésünkre megerősítette Tamás Sándor nyilatkozatát, annyiban pontosítva, hogy egyes családi ház jellegű otthonaikban vannak leginkább gondok a zsúfoltsággal. A vezérigazgató szerint ennek egyik fő oka, hogy a házak még 2007 előtti, Phare- és Sapard-finanszírozásból épültek, és az alapok viszonylag szerények voltak, ezért az évente növekedő igény miatt tulajdonképpen beteltek, de a helyzet egyelőre a tűréshatáron van. Természetesen szükség lenne újabb ingatlanokra, de a pályázati lehetőségek csak a meglévők bővítésére, korszerűsítésére adnak lehetőséget. Ezzel élni is kívánnak, a szociális és munkaügyi minisztérium hamarosan kiírásra kerülő támogatásait mindenképp megpályázzák.
Az oltszemi iskola, illetve a hozzá tartozó terület kapcsán megvárják, amíg a megyei önkormányzat tulajdonába kerül az épület, addig ugyanis nehéz tervezni, mert nem tudni, hogy mire lesz lehetőség. Vass Mária szerint a személyzethiánnyal nemhogy küzdenek, az lassanként katasztrofális helyzethez vezet, de remélik a kormány változtat a közel három éve érvényes szabályokon.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
A közútkezelő és a Kovászna megyei tanács ellen indítandó perben látják az utolsó szalmaszálat az A13-as autópálya őket érintő nyomvonala ellen tiltakozó kézdimartonfalvi gazdák. Ezt a helyi kultúrotthonban tartott fórumukon tették egyértelművé.
A Bodok szálló nem a város szimbóluma, hanem az elnyomásé, a rombolásé, a valódi értékek eltörlésének mementója – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester a város közvéleményét élénken foglalkoztató bontási folyamat kapcsán.
szóljon hozzá!