
Fotó: Nagy D. István
Fenntartja a Holzindustrie Schweighofer rétyi beruházásával kapcsolatos álláspontját az EMNP háromszéki szervezetének elnöksége, mely szerint az nem kedvez a térségnek. Emellett az Indigo csoport akcióját is támogatják.
2014. január 13., 15:382014. január 13., 15:38
2014. január 13., 16:012014. január 13., 16:01
Benedek Erika (fotó), a párt háromszéki szervezetének elnöke hétfőn jelentette be, hogy a továbbiakban is úgy ítélik meg, a helyi döntéshozók komoly körültekintéssel kellett volna kezeljék az óriás fűrészüzem megtelepedésének engedélyezését. Benedek szerint fenntartják azt a meglátásukat is, hogy az ilyen jellegű erőforrások kitermelését célzó beruházások nem kedveznek a térségnek. Mint kiderült az engedélyezési folyamat lezajlását illetően a Néppárt illetékesei osztják a civil szféra aggályait, szerintük is szakmaiatlanságra utaló jelek kísérték az egész eljárást. Emellett az alakulat képviselői úgy vélik a jóváhagyás során mellőzve volt az alapos, körültekintő viszonyulás is minden érintett döntéshozó részéről. Ráadásul a Schweighofer beruházást egy olyan elöljáró közvetítette, aki után magyar képviselet nélkül hagyta a parlament felső házában a felső-háromszéki magyarságot – magyarázta Benedek Erika, Olosz Gergelyre utalva, aki lemondott szenátori mandátumáról.
Az EMNP háromszéki szervezete jogosnak tartja az Indigó csoport által a polgári engedetlenség – mint a demokratikus tiltakozás egyik eszköze – keretein belül kezdeményezett tiltakozást, amely elsősorban arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az eljárás során nem a lakossági akarat képviselete volt a fő szempont. Ezért az EMNP felszólít minden felelőssége tudatában lévő háromszéki polgárt, hogy amennyiben élhető jövőt akar Székelyföldön, csatlakozzon az Indigó csoport kezdeményezéséhez – tette hozzá.
Végül az elnök rámutatott, hogy a kommandói beruházás kapcsán is hasonlóan vélekednek, mivel az ilyen jellegű beruházások elsősorban az emberi élettér tönkretételét hozzák magukkal, és nem járulnak hozzá egy egészséges jövőkép kialakulásához a térségben.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.
Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.
Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.
szóljon hozzá!