
Közel 10 millió forintot nyert a magyar közszolgálati média 1-es csatornáján, az M1-en sugárzott, Kérem a következőt! című kvízversenyen Balla Barna Márton, málnási református lelkész.
2014. február 13., 12:372014. február 13., 12:37
2014. március 06., 14:482014. március 06., 14:48
„Igen! Sikerült! Barna az idő lejárta előtt öt másodperccel végigért a huszonegy kérdésen, így megnyerte a 9 825 000 forintot! Gratulálunk!” – ezekkel a szavakkal zárta a közkedvelt műveltségi vetélkedő szerdai adását Gundel Takács Gábor műsorvezető.
A műsor közvetítése óta gratuláló levelek özönlötték el a győztes elektronikus postafiókját, és a Facebook közösségi oldalon is egymást követik a bejegyzések, üzenetek. Sokan a képernyő előtt izgulták végig az adást, és drukkoltak a háromszéki lelkésznek.
Balla Barna Márton portálunknak elmondta, már a kezdetektől követi a kvízműsort, és otthona kényelmében, a karosszékben ülve próbált felelni a műsorvezető által feltett kérdésekre.
„Nagyrészt tudtam a válaszokat, ezért arra gondoltam, én is szerencsét próbálok, és jelentkeztem a játékra” – magyarázta a lelkipásztor.
Decemberben előválogatásra hívták a műsor készítői, a beszélgetést követően pedig megkapta a lehetőséget, hogy „élesben” is kipróbálja magát. „Január 15-én már ott ültem a stúdióban, akkor volt a felvétel. Nem volt kitűzött célom, játszani mentem. A műsor szerdai közvetítése után nagyon sokan gratuláltak nekem levélben, sms-ben, vagy személyesen, akiknek ezúton is köszönöm a támogatást, a bátorítást” – mondta el Balla Barna Márton, hozzátéve, hogy a nyeremény felhasználásáról feleségével közösen döntenek.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!