
Fotó: Nagy D. István
A sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola szerdán vehette birtokba a tanintézet nemrégiben elkészült sporttermét. Az alkalomból a sajtó, az önkormányzat és diákok csapatai mérték össze teremfoci tudásukat.
2014. február 12., 21:242014. február 12., 21:24
Az alkalomból az új tornaterem 150 férőhelyes lelátója zsúfolásig megtelt a szurkoló diákokkal. A helyi önkormányzati képviselőkből álló csapat előbb a sajtó képviselőivel, majd az iskola diákcsapatával találkozott a pályán. A szimbolikus kezdőrúgást Gazdag Ildikó, az iskola igazgatója végezte el. Az önkormányzat csapatában Antal Árpád polgármester, Tischler Ferenc alpolgármester, valamint a városi képviselő-testület több tagja kapott helyett. Meglepetésjátékosként az éppen Sepsiszentgyörgyön tartózkodó Borbély László parlamenti képviselő is pályára állt. Az első mérkőzés a sajtócsapat győzelmével végződött, majd a második az iskola diákjainak fölényes diadalával.
A focimeccseket követően Antal Árpád polgármester szólt a jelenlévőkhöz, kijelentve, hogy az önkormányzat egyik célja, hogy a diákok, fiatalok körében minél szélesebb körbe elterjedjen a sportolás – a füstös kocsmákban üldögélés helyett. Gazdag Ildikó igazgatónő a tanintézetben zajló sportéletet ismertette. Mint kiderült, a Berde Áron iskolában több sportcsapat is működik, a teremfocit leszámítva van hivatásos kézilabda-, pom-pom és női futballcsapata is.
Az igazgató elmondása szerint a palánkok felszerelése után kosárlabdacsapatot is alapítani szeretnének a diákok. Borbély László az avatás kapcsán nyugtázta, immáron 26 új sportcsarnokkal rendelkezik Háromszék, amelyekben versenyek szervezésére is lehetőség van. Borbély szerint ezzel a megye messze az országos átlag felett helyezkedik el. Az avató végén Sztakics Éva alpolgármester Sepsiszentgyörgy zászlaját nyújtotta át az iskola vezetőségének.
A létesítmény építési munkálatai három éve kezdődtek, elkészültéhez közel négymillió lejre volt szükség. Ennek az összegnek az oroszlánrészét – 3,5 millió lejt – az Országos Beruházási Ügynökség állta, míg a megyeszékhely önkormányzata 455 ezer lejjel járult hozzá. A tanintézetben ugyanakkor további beruházásokat terveznek, hátra van még kültéri sportpályák kialakítása, amit idén elviekben meg is valósítanak. A beruházás értéke meghaladja a 600 ezer lejt.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
szóljon hozzá!