Saját „mulasztását” kellett kivizsgálnia Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektusnak a Sepsiszéki Székely Tanács beadványa kapcsán – állítja Gazda Zoltán, a szervezet elnöke.
2015. július 20., 22:522015. július 20., 22:52
A Krónikának elmondta, március végén a belügyminisztérium ellenőrző testületénél tett feljelentést, arra hivatkozva, hogy Sebastian Cucu prefektus március 10-én, a székely szabadság napján, illetve azután sem fogadta a tüntetők küldöttségét, amikor a turulszobornál elfogadott, a jogfosztások ellen tiltakozó petíciót akarták benyújtani, tehát nem tett eleget hivatali kötelességének. A belügyminisztérium megállapította, hogy a prefektúra törvényesen járt el, a petíciót pedig névtelen vagy ismeretlen által írt beadványnak tekintette, mivel a Sepsiszéki Székely Tanács adatait nem találták meg az alapítványok és egyesületek jegyzékében.
Gazda ezt követően Victor Ponta miniszterelnökhöz fordult, ám beadványát visszaküldték a Kovászna megyei prefektúrára. Gazda Zoltán elmondta, enyhén szólva visszásnak tartja, hogy éppen az érintettel vizsgáltatták ki az ellene benyújtott panaszt. Sebastian Cucu egyébként válaszlevelében részletes tájékoztatást nyújt az ügyfélfogadási programjáról és leszögezi, nem követett el mulasztást, az ügyet pedig lezártnak tekinti.
Gazda Zoltán hangsúlyozta, a petícióra azért nem írtak nevet, mert azt a március 10-én Székelyföldön tüntetők nevében nyújtották be.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
szóljon hozzá!