Kevés oldódott meg a gazdák problémáiból

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Noha Háromszék viszonylag jól áll a mezőgazdaságot célzó Uniós támogatások lehívása és kihasználása terén, még jócskán van mit pótolni, illetve javítani a finanszírozási rendszeren. Többek között erről esett szó az Olt menti gazdák találkozóján.

Nagy D. István

2014. február 12., 21:282014. február 12., 21:28

A három évvel ezelőtt, a megyei önkormányzat által kezdeményezett találkozósorozat újabb állomásán – amelyet a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tartók Egyesülete szervezett – a központi kérdéskört ismét a támogatások képezték.

Ötvös Mózes házigazda, az egyesület elnöke ezúttal is a marhatenyésztők gondjai köré építette a jelenlévő elöljárókhoz szóló üzenetét. Ötvös szerint nem csak Háromszék térségében, de országosan is jellemző probléma a kifizetések folyamatos csúszása, amint az is, hogy a területalapú, a haszonállatok után járó támogatás jelentős részét a gazdák adóként kénytelenek befizetni az államkasszába. Az elnök elsősorban a jelenlévő Borbély László RMDSZ-es képviselőnek, valamint Tánczos Barna volt mezőgazdasági államtitkárnak címezte azon üzenetét, hogy igyekezzenek komolyan venni a gazdák igényeit, hiszen elég számottevő erőt felmutatni képes csoportról van szó, amely már több problémát sikerült saját erőből rendeznie Bukarestben is.

Borbély László válaszként elsősorban egy erős erdélyi EP-képviselet szükségességét hozta fel, hiszen számos támogatási forma Brüsszeltől függ, ugyanakkor méltatta, hogy milyen erőt képesek a helyi gazdák felmutatni, illetve azt is, hogy a csatlakozás óta Háromszékre közel egy milliárd euró érkezett, elsősorban a területalapú támogatások révén. A volt miniszter továbbá elmondta, várhatóan a hegyvidéki térségek gazdáira nézve is kiterjesztik a támogatási rendszert. Ugyanakkor még sok a tennivaló addig, míg a nyugati államok gazdáinak támogatottsági szintjét a helyiek elérik – tette hozzá.

A tanácskozáson felhozódott egy másik sokat hangoztatott, a társulás témája is. Ezt Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője hozta szóba, rámutatva, hogy a képviselő-testület csak akkor tud érdembeli segítséget nyújtani, amennyiben a gazdák egyesületekbe tömörülnek. A segítségnyújtást szolgálja egyébként az AgroSic Egyesület is, amely az önkormányzat égisze alatt működik. A szervezeten keresztül pontosan a konkrét anyagi juttatásokat oldhatják meg.

Tánczos Barna konkrétabb üzenettel érkezett, elmondása szerint ugyanis több kérdésben is állandó egyeztetésben vannak a mezőgazdasági szaktárcával – beleértve például a családi típusú gazdaságok támogatását. Tánczos szerint az is fontos, hogy a fiatal gazdák helyben maradjanak, a területek pedig ne váljanak megműveletlenné. Szintén ő hozta fel, hogy a mezőgazdasági gépek vásárlása tekintetében is változtatásokra van szükség. Egyszerűsíteni kell az eljárásokat, elvégre nem elfogadható, hogy egy traktorra két évet kell várni. Tánczos beszámolt arról is, hogy mintegy 10 ezer eurós támogatásban részesülhetnek azok a földtulajdonosok, akik fiatal gazdáknak adják át a gazdaságot, de az elképzelés egyelőre csak tervezet szintjén létezik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

A Kós Károly-i építészeti örökség esszenciája – Makovecz-ház Sepsiszentgyörgyön

Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.

A Kós Károly-i építészeti örökség esszenciája – Makovecz-ház Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 15., szombat

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson

A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson
2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés