Képviselő-testület nélkül Maksa községe

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Utolsó ülését tartotta jelenlegi felállásában Maksa község képviselő-testülete. A testület harmadik alkalommal bizonyult döntésképtelennek, így a közigazgatási törvény értelmében nem marad más hátra, csak a feloszlatás.

Nagy D. István

2013. augusztus 14., 19:522013. augusztus 14., 19:52

Bács Benke László polgármester a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy a testület szerdai ülésén ismét döntésképtelennek bizonyult, miután két tanácstag, Badi Gyula az RMDSZ részéről, valamint Molnár Árpád független képviselő távol maradtak. Mivel ez a harmadik alkalom, a közigazgatási törvény értelmében fel kell oszlatni a testületet. Az eljárás értelmében a községháza értesíti a helyzetről a kormánybiztosi hivatalt, ezt követően a döntésképtelenséget a megyei törvényszéknek kell határozatban rögzítenie, amit a prefektúra továbbít Bukarestbe. Ezen eljárás „lezongorázása” után a kabinet kiírja az időközi választásokat. Bács Benke szerint erre leghamarabb ősz végén kerülhet sor, vagy akár decemberben, addig a községet polgármesteri rendeletekkel irányítják, minden olyan kérdésben, amelyhez testületi döntés szükségeltetik.

Badi Gyula már kedden jelezte, hogy nem vesz részt az ülésen, ugyanő nyilatkozta, hogy tudomása szerint Molnár Árpád sem. Az RMDSZ-es tanácstag azzal indokolta döntését, hogy a polgármesterrel nem lehet együtt dolgozni, mivel összeférhetetlen. A községi közgyűlésnek egyébként Gajdó Álmos és Nagy József beiktatásáról kellett volna döntenie, akik azután nyertek mandátumot, hogy az RMDSZ több tanácstagja még a tavasszal lemondott. A testület ugyanakkor azért is döntésképtelen volt, mert múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöksége kizárta soraiból Forró Károlyt, mely döntés nyomán az EMNP-képviselők száma Maksán háromra zsugorodott, így a két távolmaradóval képtelenséggé vált a kvórum.

Bács Benke László polgármester már korábban kijelentette, tisztában van azzal, hogy a tanács felszámolását akarják a támadói, de felelőtlenségnek tartja, amiért majd kampányra költik a közpénzeket ahelyett, hogy megvalósításokba fektették volna. Az elöljáró szerint az illetők abban bíznak, hogy az időközi választás nyomán megváltoznak az erőviszonyok a testületen belül, azaz az RMDSZ viszi majd el a pálmát.

Maksa községe egyébként az egyetlen közigazgatási egység Háromszéken, ahol az EMNP-nek sikerült elnyernie a polgármesteri széket, míg a tanács tekintetében viszonylag patthelyzet alakult ki, mivel a Néppárt és az RMDSZ egyenlő arányban volt képviselve, illetve az egy független tanácsoson múltak a döntések. A testület működése már a felállástól számítva akadozott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei