
Fotó: Iochom Zsolt
Zumbázd magad csinosra – ezzel a címmel indítanak versenyt immmár második alkalommal Sepsiszentgyörgyön.
2014. január 13., 13:372014. január 13., 13:37
2014. január 13., 13:412014. január 13., 13:41
Havonta legalább két zumbaesemény történik Sepsiszentgyörgyön, a lelkes táncosok pedig strandon és hóban is zumbáznak. Vitus Kinga zumbaoktató évek óta foglalkozik a tánc fejlesztésével és továbbadásával, így mára lelkes csapatot verbuvált össze, a lányok pedig hetente együtt mozognak. Kinga tavaly év elején hozta világra kisfiát, ám szenvedélyével nem állt le, hanem szülés után visszament zumbázni és oktatni az érdeklődőket. Az elmúlt év kiértékelőjén az oktató elmondta: nagyon sikeres hónapokat zártak, hiszen a megszokott órák mellett versenyeket szerveztek, városnapokon léptek fel és zumbáztak a strandon, de a hóban is.
Tavaly az egyik legsikeresebb rendezvényük a Zumbázd magad csinosra! verseny volt, amely két hónapig tartott és amelyen a résztvevő nők sikeresen fogytak le. Az ötlet magától az oktatótól származott, aki a szülés után maradt 22 kilogrammos súlytöbbletet adta le a mozgás által. Mint mondta, ebben a versenyben a zumbázással és az egészséges táplálkozással két hónap alatt le tudtak fogyni a résztvevők. A verseny tavalyi győztese Tikosi Lidia lett, aki közel 16 kilót fogyott. A közel háromszáz felnőttet és gyereket oktató Kinga számára a munkája a hobbija is, így a hagyományos órák mellett különleges mozgásformákat is megismertet a tanulókkal. Így került sor a székes-zumbára, az aqua zumbára és a kolbászparádén való fellépésre is.
A tanítványok egyre ügyesebbek – fogalmazott az oktató, és ezt mutatja a Montain Top zumbaversenyen való részvétel is, melyet tavaly rendeztek meg Brassó Pojánában, és amelyen hazai és nemzetközileg is elismert zumbaoktatók vettek részt. A tervek szerint a 2014-es év sem marad el a tavalyitól, hiszen számos közös programmal és fellépéssel készül a csapat. Január 20-án másodszor rajtol a csinosító verseny, melynek periódusa két hónap, ez alatt a versenyzők kapnak egy egészséges étrend útmutatót és részt vesznek a zumbaórákon is. Iratkozni a Székely Mikó Kollégium sporttermében lehet hétfőn, szerdán és pénteken délután vagy a 0745994403-as telefonszámon.
Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.
Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.
Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.
Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.
A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.
Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.
Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.
szóljon hozzá!